Aktuális

Nem csúszik a 3-as metró felújítása

Bár az első felújított metrókocsit még nem szállították le, a 3-as metró felújításának csúszásáról szóló híreket cáfolta a BKV elnök-vezérigazgatója.

Nincsen csúszás, a szerződést aláírtuk a nyertes pályázóval, az orosz gyárnak ketyeg a határideje.
Hozzátette: nem úgy történik egy felújítás, hogy az aláírás után már másnap nekirohannak, és elkezdik. A mérnökök készülnek arra, hogy elvigyék az első szerelvényeket, amelyeket szétszednek, ez után indulhat meg a szerelvények felújítása – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak.

Az elnök-vezérigazgató a rádiót úgy tájékoztatta: az első felújított kocsi jövő tavasszal érkezhet meg, az első felújított szerelvények pedig 2016 karácsonyára állhatnak forgalomba a 3-as metró vonalán, majd 2017-ben érkezik a többi.

Bolla Tibor szerint csak riogatás, hogy statikai problémák miatt meg kell nyitni a metró tetejét. Bár elismerte, hogy valóban meg kell nyitni, de nem statikai probléma miatt, hanem azért, hogy a szükséges vízszigetelési munkákat el tudják végezni.

Még több cikk a 3-as metróról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top