Goda Krisztina és Divinyi Réka – Két nő, akik egy erőszakszervezetről és a rasszizmusról forgattak filmet

Azt vettem észre, hogy a közös filmjeitek egyre férfiasabbak. Egy romkommal, a Csak szex és más semmivel kezdtetek, majd jött a szabadságharcos Szabadság, szerelem, a csalós thriller, a Kaméleon, most pedig az abszolút pasis, szkinhedekről szóló Veszettek. Van ebben valami szándékosság?

Divinyi Réka: Lassan pasivá válunk? (Nevet.) Szerintem mi nem férfiasodunk. Nálunk a kiindulópont mindig a téma és a történet, és ehhez próbáljuk megkeresni a megfelelő műfajt és a megfelelő stílust. A Veszettek ilyen férfiasabb stílust kívánt, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy a következő filmünk egy sokkal nőiesebb mozi legyen. Én magunkat amúgy elég csajosnak gondolom.

Goda Krisztina: Igazából vágyunk is arra, hogy valami csajosabb témán dolgozzunk legközelebb. Nagyon izgalmas volt a Veszettek készítésének minden fázisa, de amikor mondjuk hajnalban megyünk a fiatalkorúak börtönébe, vagy kisvárosi gettókban keresünk helyszíneket, akkor néha felmerül, hogy olyasmiről is írjunk, ami közelebb áll hozzánk.

Nem ijedtetek meg egy kicsit a saját ötletetektől? Végül is egy szélsőséges rendvédelmi szervezetről és a rasszizmusról forgattatok filmet egy politikailag rendkívül érzékeny országban…

Goda Krisztina: A mi dolgunk ott ér véget, hogy a film elkészül, az utóéletére már nincs ráhatásunk.

Goda Krisztina a forgatáson

Ezt értem, de a film készítési fázisában nem kellett óvatosságból kompromisszumokat kötnötök? Például pártokról és szavazásról szó van, de létező magyar pártnevekkel nem találkozhatunk, a történet egy fiktív magyar városban játszódik…

Goda Krisztina: Szándékosan nem szerepel benne egyetlen mai magyar párt neve sem, ahogy az is szándékos, hogy egy fiktív városba helyeztük a cselekményt. Az sem véletlen, hogy telepieknek hívjuk az etnikumot. Tudatosan törekedtünk arra, hogy a filmünk ne legyen direkt politizáló, ugyanakkor rá lehessen ismerni a magyar valóságra.

Divinyi Réka: Tagadhatatlan, hogy számítottunk támadásokra, és kaptunk is támadásokat mindenféle helyről, de nem hiszem, hogy egy filmkészítőnek azzal kéne foglalkoznia, hogy melyik irányból támadják majd érte. El kell akarni mesélni egy történetet, aztán vállalni a következményeket.

Mi inspirál két budai értelmiségit arra, hogy egy kisvárosi erőszakos rendfenntartó szervezetről készítsen filmet?

Goda Krisztina: Egyrészt aktuálisnak éreztük a témát, másrészt meg mind a kettőnket foglalkoztatott egy manipulatív karakter ábrázolása, és ehhez találtunk alapot Czető Bernát László Kakukk című regényében.

Divinyi Réka: Mi alapvetően nem budaiak, hanem magyarok vagyunk, és ezekkel a problémákkal mi is szembesülünk, ráadásul mindez nem csak Magyarországra jellemző. A világ bármelyik pontjára rábökhetnénk, találkoznánk gyűlöletkeltéssel, rasszizmussal és erőszakszervezetekkel, és ilyen szempontból mindegy, hogy ez a feketék vagy a bevándorlók ellen irányul. Ezért is akartuk elemelni ezt a történetet, és nem konkretizálni semmilyen szervezetet. Amerikától Ázsián át Magyarországig mindenhol vannak frusztrált, dühös és jövőkép nélküli csoportok, akik manipulálhatók és irányíthatók.

Szerintetek az miért lehet, hogy a hasonló társadalmi érzékenységű filmek esetében tőlünk nyugatabbra mellet döngetve vállalják be, hogy igaz történet adta hozzájuk az inspirációt, nálunk pedig inkább eltávolítják őket a valóságtól?

Goda Krisztina: Erre és arra is bőven lehet példát találni. Nagyon sok olyan esemény van, ami megihletett alkotókat, mégsem akarják nevén nevezni őket, de nálunk erről nem volt szó. Bennünket a regény ihletett meg, de azt nem tagadjuk, hogy táplálkoztunk a mai magyar valóságból is.

Divinyi Réka: Nagyon sokat gondolkodtunk azon is, hogy például valóságos vagy fiktív néven nevezzük-e a filmbeli etnikumot. Végül az utóbbit választottuk, mert nem egy konkrét problémát akartunk bemutatni, hanem egy általánosat.

Azért nekem furcsa volt, hogy cigány embereket látok, akik cigánytelepen élnek, és mégsem nevezik őket a filmben romának vagy cigánynak.

Divinyi Réka: Mert ők nem cigányok, hanem telepiek.

Goda Krisztina: Ez egy kreatív, stiláris döntés részünkről. Ez a film elég bevállalós így is, szóval nem arról van szó, hogy mi ezt nem mertük behozni. Úgy ítéltük meg, hogy az általánosítással a probléma sokoldalúságát tudjuk bemutatni.

Goda Krisztina és Divinyi Réka a bemutatón – fotó: Megafilm / Penziás Nikolett

Divinyi Réka: A film igényelte azt, hogy a csoportok vizuálisan is elkülönüljenek egymástól. Sokat gondolkodtunk azon, hogy az erőszakszervezet tagjai hogy nézzenek ki, ahogy azon is, hogy az ellenségképet vizuálisan hogyan tudjuk megjeleníteni. Erre volt egy csomó ötletünk, de végül az tűnt a leghatásosabbnak, ha kicsit sötétebb bőrű emberek játsszák a telepieket, az ifjúsági szervezet tagjai pedig kopaszra borotvált fejjel, bomberdzsekiben jelennek meg. Persze így rokoníthatók bizonyos szervezetekkel és csoportokkal, de pont azért nem neveztük őket a nevükön, mert azt akartuk üzenni, hogy nemcsak róluk van szó. A szervezet és az ellenség neve mindig változik, a gondolkodásmód az, ami mindig hasonló, és bennünket ennek a bemutatása érdekelt.

Ez száz százalékig a ti döntésetek volt, vagy a Filmalap, netán valamelyik producer részéről is éreztetek bármilyen nyomást, hogy ebbe az irányba mozduljatok el?

Goda Krisztina: Amikor a Filmalap elé került a történet, már akkor ebben a formában volt. Senki nem próbált minket ebbe az irányba terelni.

Tudom, senki sem szereti elmagyarázni a filmjét, de érdekel, hogy számotokra mi a Veszettek fő üzenete?

Goda Krisztina: El tudom magyarázni, ha kell, de ez mindig nagyon didaktikus…

Divinyi Réka: Valójában az volt a célunk vele, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, hogy ez egy létező probléma Magyarországon is, amivel előbb-utóbb szembesülnünk kell. Ha csak azt érjük el valakinél a filmmel, hogy felismeri, milyen világban élünk, és rájön, hogy a társadalomnak erre reagálnia kell, akkor már kicsit jól végeztük a dolgunkat.

Fenyő Iván a Veszettek című filmben

Ha jól tudom, Réka, most jött a Filmalaptól, ahol végzett a kollégák forgatókönyveinek elbírálásával, Krisztina pedig nemrég lépett be oda. Ez azt jelenti, hogy Réka, te most ontani fogod magadból az új forgatókönyveket, míg Kriszta, te jó darabig nem rendezhetsz új filmet az összeférhetetlenség miatt?

Goda Krisztina: Nem tudom, meddig nem készítek új filmet, de úgy éreztem, hogy ez most pont egy olyan időszak, amibe belefér, hogy ezt csináljam. Van pár filmötletünk, de még nincs meg, melyik lesz a következő.

Divinyi Réka: Én gőzerővel írom a forgatókönyveket, és már nagyon vártam erre. Három és fél évig voltam a Filmalapnál, amíg nem írhattam, és egy író életében ez nagyon sok. Kemény, napi szintű munkám volt ott, és emellett nem is tudtam volna írni.

Goda Krisztina: Havonta úgy kétezer oldalnyi szöveget elolvasunk.

Réka, amikor legutóbb beszélgettünk, akkor azt mondtad, hogy neked az írás a gyereknevelés mellett is simán működik. Kriszta, a te esetedben viszont úgy tudom, hogy a rendezés anyukaként azért sokkal nehézkesebb.

Goda Krisztina: Nehéz ezt a kettőt összeegyeztetni. Rendezőként az ember nem otthonról dolgozik, és egy egész gépezethez kell alkalmazkodnia, ami azt diktálja, hogy heti hat napon keresztül napi tizenkét óra csak a filmről szóljon, és ez nem tartalmazza az oda- és visszautazás idejét.

Szülés után mennyi ideig nem foglalkoztál egyáltalán filmekkel?

Goda Krisztina: Másfél évig nem nagyon csináltam semmi említésre méltót azon kívül, hogy pelenkákat cseréltem és babáztam (nevet), de utána a munka otthon végezhető részének már neki tudtam állni. Ez nem azért volt, mert az agyam leállt, egyszerűen fizikailag nem volt időm arra, hogy a gyereken kívül bármi mással foglalkozzak.

És amikor forgattál, a gyereked meglátogathatott munka közben?

Goda Krisztina: Á, az nem működik! Hacsak a gyerek nem munkaképes már, akire rá lehet bízni valami apró feladatot…

Divinyi Réka: Az én gyerekem volt kint a forgatáson turistáskodni, de ez azért más. Írni könnyebb gyerek mellett, mert napi négy-öt órát ki lehet csípni valahogy az ember idejéből, és akkor marad idő a családra is. Persze ez a négy-öt óra nagyon intenzív, és gyakran úgy hagyom abba a munkát, mint aki lefutott egy teljes maratont.

Akarsz még olvasni Divinyi Rékáról és Goda Krisztináról?

• Goda Krisztina befejezte a filmje forgatását
• Goda Krisztina a harmincasok képviseletében
• Divinyi Réka, a forgatókönyvíró, aki szünetet iktatott be az írásban