A BAGázs Közhasznú Egyesület nevét mára rengetegen ismerik. Ők azok, akik a mélyszegénységben élők hibáztatása és az előítéletek gerjesztése helyett fogták magukat, és kitaláltak egy reintegrációs programot, ami mára több szempontból is modellértékűvé vált. Mi is írtunk korábban a munkájukról, arról például, ahogy budapesti önkénteseikkel a bagi cigánytelepen élő gyerekeket korrepetálják, és a Prezi munkatársaival és a helyi romákkal közösen házakat újítanak fel, nyílászárókat cserélnek. Mentorprogramjuk, melyben (többek között) roma nők mentorálják sorstársaikat, két éve fut.
“Itt mindennek a kulcsa a bizalom”
A történet nyolc nővel indult. Őket választotta ki mentornak Both Emőke, a BAGázs elnöke. Az asszonyok először képzésekre jártak, ahol felkészítették őket az új szerepükre. Utána választhattak, kiket szeretnének mentorálni a telepen. Természetesen a jelentkezés önkéntes volt.
“Itt mindennek a kulcsa a bizalom – kezdi Kati, aki öt gyermekével és férjével él Bagon. – Először nekünk kellett kiérdemelni a BAGázs bizalmát, utána mi próbáltunk meg összebarátkozni a mentoráltjainkkal. Eleinte csak be-beugrottunk hozzájuk, nem szerettünk volna erőszakosnak tűnni. Mit főzöl ma? – kérdeztük. Volt, hogy tényleg csak az ebéd volt a téma. Lassan megpróbáltuk kideríteni, hogy mik azok a problémák, amik nyomasztják a nőket, milyen célokat lehetne közösen megfogalmazni.”
Katiékkal a BAGázs konténerházában beszélgettünk, a bagi cigánytelepen
Az én egyik mentoráltam egy nyolcgyermekes fiatalasszony volt. A gyerekek nem jártak rendszeresen óvodába, iskolába. Ahogy egyébként ők sem a férjével, amikor gyerekek voltak. Sok beszélgetés kellett hozzá, mire megértette az asszony, miért nagyon fontos ezen változtatni. Utána abban volt szüksége tanácsra, hogy hogyan szervezze meg a napokat, például hogyan indítsa el a gyerekeket reggel.
Kati és mentoráltja között szóba került a higiénia is. Kati szerint ezt nehéz volt úgy kezelni, hogy a fiatal nő ne szégyellje folyton el magát. “A szégyent nagyon fontos elkerülni, már csak azért is, mert abból könnyen sértődés lesz, a sértődésből pedig harag, utána már nem állnak szóba az emberrel – magyarázza. – Szintén nagyon fontos volt beszélni a védőoltásokról, mert azok sorsát sem követték ebben a családban. Talán az óvodába, iskolába járás mellett ez volt a leghasznosabb segítség a részemről.
Végül jött a legintimebb téma, a fogamzásgátlás. Nyolcadik gyerek után egy kilencedik? Meg is beszéltük, hogy elmegyünk együtt egy orvoshoz, de a végén megijedt a műtéttől, és nem jött el.” Kati azt mondja, ez az egyik legösszetettebb probléma a telepen. “Sokan azért nem vágnak bele, mert nem tudják vállalni a havi többletköltséget. Ráadásul itt az a természetes, otthonról hozott minta, hogy sok gyerek van a családban. Végül tényleg igaz, hogy félnek minden beavatkozástól. Vagyis a bizalom itt is kulcsszerepet játszik.”
A képre kattintva galéria nyílik
“A családalapítás ráér!”
Léna mentoráltja egy negyvenes éveiben járó nő, hat gyermekkel, akik közül már csak egy kiskorú. Az asszonynak – Léna szerint – elsősorban párkapcsolati problémái voltak.
Gyakorlatilag nem tudtak semmit megbeszélni. Előfordult, hogy ivott a férje, a munkától pedig húzódozott, nem csoda, hogy a felesége nagyon csalódott volt. Megbeszéltük, mik az ő saját erősségei. Hogy hogyan tudná egy kicsit függetleníteni magát a haragjától, a férjétől, hogyan tudna a saját dolgaira koncentrálni. Meglepetésünkre nemcsak ő kezdett el szépen változni, hanem a férje is. A nehézségek ellenére együtt maradtak, és ma már szépen élnek. Az asszony rengeteget emlegeti a beszélgetéseinket.
Léna szerint a felnőttek nehézségei mindig a saját gyerekkorukból jönnek. “A szegénység, a reménytelenség sok emberből csinál tehetetlen felnőttet – mondja. – Nekem ebben a programban nagyon jó tapasztalat volt, hogy a segítségemnek igenis van értelme. Hogy lehet hatni az emberekre, ahogy ránk is hatott a kezdetekben a BAGázs. Mi Katival hiszünk benne, hogy meg lehet változtatni a szemléletet. Hogy át lehet adni azt az üzenetet a nőknek, kamasz gyerekeknek, hogy ami mindennél fontosabb, az a tanulás, a családalapítás ráér.”
Léna (balra) szerint a szegénység, a reménytelenség sok emberből csinál tehetetlen felnőttet
“A koncepció az volt, hogy egy nő sokkal könnyebben szót ért egy másik nővel – mondja Both Emőke. – Szerettük volna, hogy ha mentor is, mentorált is megtanulja, mit jelent a tudatosság, mit jelent a felelősség. Ez utóbbi maximálisan be is jött. Először a mentorok gyerekei kezdték el még komolyabban venni a tanulást, persze részben az IKSZ nevű programunk eredményeként (Iskolai Közösségi Szolgálat – a szerző megjegyzése). Nem egyszer hallottam azt a mondatot a mentoroktól, hogy: Nem tehetem meg, pont én, hogy a gyerek nem jár iskolába! Utána a jó példa – a sok beszélgetés hatására – átragadt a mentorprogramban részt vevő többi családra.”
Belépés csak nőknek
A mentorprogram szerves része a Női Klub, amit heti, kétheti rendszerességgel tartanak Bagon. “Eleinte csak az olvasás volt a fókuszban. Szinte kizárólag nők jártak a klubba. Lassan kiderült, hogy nemcsak az olvasásról kellene a programnak szólnia, hiszen a klub remek lehetőség arra, hogy a kialakult kapcsolatok megmaradjanak” – meséli Emőke. “Áh, a női klub az valami csoda! – teszi hozzá Kati mosolyogva. – Beszélgetünk, játszunk. Hogy mit? Hát mindenfélét, székfoglalósat, barkochbát. Valamit a pestiek tanítanak nekünk, valamit mi nekik. Máskor meghívnak egy vendéget, háziorvost, gyámügyest, akinek fel lehet tenni a kérdéseinket. Vagy csak úgy megünneplünk valamit, magunk között.”
A képre kattintva galéria nyílik
Emőke szerint a telepen élő nők többszörösen nehéz helyzetben vannak. Nagyon kevés pénzből gazdálkodnak, többnyire sok gyereket nevelnek. “A csoportnak számos hozadéka volt, a nők egyrészt megoszthatták egymással a gondjaikat, és közben észrevétlenül megtanultak mások előtt kommunikálni.” A telepen általában a nők generálják a legtöbb változást. “Bizonyára az anyaság miatt. Az itteni emberek többsége a hagyományos szerepekben gondolkodik, vagyis számukra a női szerep egyenlő az anyasággal. Az anyaság pedig azt jelenti, hogy elsősorban ők foglalkoznak a gyerekekkel. Mindez persze összefügg az iskolázottsággal is.
Ha egy nő fiatal korában kiesik az oktatásból, szinte azonnal családanya lesz. A program hatására ez a szemlélet is változni kezdett. Ismerünk egy 22 éves nőt, aki a középiskolás évei után felköltözött a fővárosba, és elhelyezkedett egy kertészetben. Ma már egy csapatnak a vezetője, a családalapításról azt mondja: ráér.
Kati és Léna ma már a BAGázs állandó munkavállalója. Példájuk a telepen messze nem egyedülálló. A mentorprogramnak tehát számos, közvetlen jó hatása is van. Megváltoztathat egy ilyen kezdeményezés mindent? Aligha. Lesznek még problémák a családokban? Bizonyára. De ez így is mérföldekre van attól, mintha soha semmi nem történne, mintha mindenki csak várná a csodát, ölbe tett kézzel.
