Üzenet Brüsszelből: valami visszavonhatatlanul megváltozott, mi pedig ehhez fogunk alkalmazkodni

Levél az otthoniaknak Brüsszelből

Kedves Otthoniak!

Sokan kérdezitek, hogy milyen most itt, Brüsszelben? Mit érzünk a történésekből, és mi változott meg körülöttünk?

Sajnos minden megváltozott. Már a párizsi események hétvégéjén, amikor kiderült, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk… Párizs, az álmok városa, az örök szerelem, az egyetemi tanulmányaim helyszíne, a barátaim lakhelye, a fény, az elegancia és a szabadság városa találatot kapott, és a sebe sokáig nem fog begyógyulni.

Aztán kiderült, hogy a pusztítás innen tőlünk, két kerülettel odébbról indult útnak, és végül, hogy most minket is fenyeget. Brüsszelt, Európa szívét, a mi lakhelyünket, a nyugodt és mégis pezsgő, a multikulti, sokparkos, kényelmes és kiszámítható létet biztosító Brüsszelünket.

Furcsa érzések kavarognak a fejemben és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. A város egy csapásra befagyott, kívül és belül is. Az emberek nagyon fegyelmezetten kezelik, hogy nem jár a metró, és bezárt minden, hiszen érezzük, hogy most tényleg az életünk forog kockán. Amennyire riasztó a fegyveresek látványa mindenhol, olyan jó tudni, hogy legalább nagy gonddal vigyáznak ránk. És különben is, ki vinné most nyugodt szívvel vásárolni, vagy múzeumba, vagy bárhová a gyerekét, tudva, hogy a farkasok a falakon belül vonyítanak?

Az első hírek után bizakodtunk, hogy a rendőrség, a hadsereg egy csapásra véget vet ennek, és folytatódik minden tovább, mint előtte. Ennek a jegyében telt a hétvége. Mi sütit sütöttünk, játszottunk a kicsinyeinkkel, zenét hallgattunk, közben lopva figyeltük a híreket, hogy ők ne vegyenek észre semmit az aggodalmunkból, és még nevettünk is a flamand humorista viccén, hogy valószínűleg 9 hónap múlva egy kisebb népességrobbanás várható, mert most ráérnek az emberek egymásra.

Aztán eljött a hétfő, amikor újra kellett volna indulnia mindennek, és továbbra is maradtunk szellemváros. A hivatalos kérésnek eleget téve zárva vannak az oktatási intézmények, a bölcsődéktől az egyetemekig, és a tömegközlekedés nem biztosítható része is áll. Aki teheti, otthon várja, hogy valami történjen.

Mi az EU-s negyed szélén lakunk, és tegnap éjjel tőlünk két utcányira is akcióztak, és most nem az európai állam- és kormányfőkre vigyáz a köröző rendőrhelikopter, hanem ránk. A mellettünk lévő laktanyából a lovasrendőrök nem ráérős sétával pásztázzák a nyugodt utcákat, integetve a gyerekeknek, hanem katonák kíséretében, szigorú arccal és feszülten figyelnek mindenre és mindenkire. A főtéren pedig,a tudósítások szerint páncélos harci jármű vigyáz a karácsonyfára.

Most, amikor a férjem kiugrik friss kenyérért, aggódok, amíg vissza nem ér. Figyeljük a híreket, de érdemit nem tudunk meg, mert a rendőrség kérésére a média és a közösségi csatornák is elhallgattak, hogy a terroristák ne legyenek jobban informáltak, mint az üldözőik… Egyszerre bénák lettünk, mert már annyira megszoktuk, hogy minden információhoz azonnal és nagy mennyiségben hozzáférünk. Mostantól egy jó darabig információs diéta következik… Lehet, hogy jót is fog tenni, mint egy sikeres böjt?

Ez most olyan, mint egy rossz film vagy egy rémálom, aminek nem akar vége lenni. Félek, hogy amikor vége lesz, akkor sem lesz már többé semmi olyan, mint ezelőtt. Valami visszavonhatatlanul megváltozott. Mi pedig ehhez fogunk alkalmazkodni, mert nem lesz más választásunk.

Addig is köszönünk minden együttérzést, aggodalmat, imát, gondolatot, hívást, üzenetet. Most nagyon ránk fér.

Addig is nagyon vigyázunk egymásra és magunkra, nagyon szeretjük egymást, és szeretünk benneteket, és ezt meg is mondjuk. Mert ez az egyetlen dolog, ami legyőzheti a félelmet, és erőt adhat a holnapokhoz.

Szeretettel, Brüsszelből:
Mi