Aktuális

A hajléktalanok angyala lett az év szociális munkása

Marika nénit pártfogoltjai jelölték a címre. Az asszonyt 220 emberből választották ki.

Görög Ferencné 17 éve dolgozik azon, hogy hajléktalanoknak segítsen visszakapaszkodni a társadalom pereméről a dolgos hétköznapokba. Már nyugdíjas lenne, de visszahívták dolgozni egy Debrecen melletti rehabilitációs tanyára. Ő álmodta oda azt a kertet, amit hajléktalanokkal közösen gondoznak.

Pártfogoltjai között van korábbi alkoholista, aki immár leszámolt szenvedélyével, s amióta Marika nénit ismeri, dolgozik, és egy jobb életben reménykedik. “Megtaláltam az emberi élet értelmét ahhoz képest, ahogy éltem. Mindennap részeg voltam kint az utcán, itt pedig emberi körülmények között élek” mondja László, aki egy éve dolgozik a tanyán.

Marika néni megtanította a hozzá szegődött férfiakat üvegházat építeni és kertészkedni. Ő maga is részt vesz a munkában, aminek meg is van az eredménye: rengeteg zöldséget termeltek, abból főznek, a felesleget pedig eladják a piacon.

A tanyán 26 hajléktalan él, s Marika nénit mind anyjukként szeretik. Ők jelölték az asszonyt az év szociális munkása címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése