Aktuális

Jót tesznek a gazdaságnak a nő vezetők

A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén, akik egyebek mellett megállapították, hogy a nő vezetők a "gazdasági növekedés motorjai".

Hasonló megállapításra jutott több nemzetközi kutatás, így például az MSCI World Index is, amely szerint lényegesen jövedelmezőbbek azok a vállalatok, ahol a vezérigazgató és egy további igazgatósági tag vagy ahol legalább három igazgatósági tag nő, mint a férfias felsővezetésű cégeknél. Legnagyobb számban Norvégiában, Svédországban és Franciaországban vannak jelen nők a vezetőségben.

Az MKB Bank által rendezett eseményen részt vett többek között Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. menedzsmentjének felét nők alkotják, ezzel együtt a vasút itthon és európai szinten is erősen férfias szakma. A vezető aki komoly fegyverténynek nevezte, hogy sikerült megnyitni az utat a nők vonatvezetői képesítésének megszerzése előtt.

Nagyon sok munka

Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy eredményesnek lenni nagyon sok munka, függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő. Úgy vélte, egy nő akkor is lehet sikeres, ha a karrier helyett mást választ élete fő értékének, például a családot.

Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese egyebek mellett a nőiesség megőrzését és az empátiát emelte ki, és hangsúlyozta, az MKB Bankban tudatosan figyelnek arra, hogy a munkatársak kiválasztásánál kizárólag a rátermettség számítson.

Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint kifejtette, a nőkre nem jellemző, hogy túlzott fizetési igénnyel állnának elő egy állásinterjún, szeretnék megmutatni, mire képesek és ennek megfelelő bérezésben részesülni. A szoftveróriásnál mind globális, mind pedig hazai viszonylatban gondot fordítanak arra, hogy a juttatások kizárólag a valós teljesítményeket tükrözzék jegyezte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top