A dolog előzménye Ákos Echo TV-ben tett sarkos nyilatkozata volt, ami szerint a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással, és a nőnek nem dolga annyit keresni, mint egy férfinak. Az énekesnek szerdán és csütörtökön is koncertje lesz a Budapest Arénában, többek közt fő szponzora, a Magyar Telekom támogatásával.
“A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk. Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadó-művészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével.
A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson, és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását” – közölte a Magyar Telekom sajtóosztálya.