Az elítéltek már itt vannak, a maklári művelődési ház egyik hátsó termében. A családtagok is gyülekeznek. Nagy az izgalom, mégis, a “rend kedvéért” szervezetten zajlik minden. Vagyis előbb meg kell várni, amíg minden rokon megérkezik, csak utána jöhetnek be a nők is.
A vendégek szinte mindannyian rokonok, de öt volt elítélt is van köztük, akik családtagjaikkal együtt visszajöttek ma ide, hogy együtt ünnepeljenek volt börtöntársaikkal. “A gyerekeket, ha gondolják, vigyék ki, felnőttes dolgokról lesz szó” – mondja Kóka Ágnes, az Add a kezed egyesület elnöke. Megérkezik a parancsnok, aki köszönti a vendégeket, majd megkér mindenkit, hogy tartsák be a szabályokat. Nem lehet például tiltott tárgyakat átadni, vagy engedély nélkül elhagyni a termet. “Jöjjenek vissza a gyerekek, mindjárt érkeznek az anyukák!” Ne sírjon, kedves, ne sírjon – simogatja meg az egyik nő vállát Ágnes.
Bevonulnak a rabok. Taps. Könnyek.
Felállnak az elítéltek, egymás mellé, egy sorba, szépen. Megszólal egy nő, a “parancsnok urat” köszönti tisztelettel. Majd minden jelenlévőt. Egy társa verset mond, rövidet. Utána halkan, visszafogottan felcsendül a Kiskarácsony. A közönség is a nőkkel énekel. “Most pedig következzen az, amit mindenki a legjobban vár – szól az egyesület vezetője ismét. – Menjenek oda az anyukák a gyerekekhez, és adják át az ajándékokat.”
Nagy lesz a sürgés-forgás. Mindenki a sajátjaihoz siet. Valaki nevet, valaki sír, a könnye szinte az összes nőnek elered, pityeregnek a nagyobb gyerekek is, a többi családtag közül is sokan. Néhány kicsi az anyjára csimpaszkodik. Egy pillanatra megáll az élet, itt most minden az érzelmekről szól, szavakat pár percig nem is nagyon hallani.
Elvileg folytatódik a műsor, de olyan nehéz most figyelni! Csak ülnek egymás mellett a családtagok, a női elítéltek csókolgatják a kisgyerekeket, cirógatják a nagyokat, le sem veszik a szemüket róluk. Luzsi Margó a börtön meseterápiás programjának vezetője elmond egy rövid mesét, utána a Prezi egyik alapítóját, Halácsy Pétert idézi. “Nem az számít, hogy én mit tudok, hanem az, hogy a csapat mit tud” – mondja.
“Két éve volt anyának egy nagy botlása” – meséli közben nekünk egy neve elhallgatását kérő nagyfiú, Attila, aki három testvérével jött ma ide. “Egyedül nevelt minket, apám meghalt. Nehezen éltünk. Akart anya egy olyan karácsonyt, ami nagyot szól. Ünnepek előtt pár héttel betört egy lakásba, és kirabolta. Öt évet kapott. Mindenkinek nagyon hirtelen jött, alig akartuk elhinni, amikor elvitték a rendőrök. Besokallhatott.” Haragudni nem haragszik, teszi hozzá gyorsan, bár a faluból el kellett azonnal költözni, mert mindenki megszólta őket. Nem haragszik a nővére sem, pedig az ő nyakába szakadt a két kicsi. “Ezerszer megbánta anya, amit tett – folytatja a fiú. – De tudja, hogy ki kell bírnia. Két-három havonta 1-2 órát találkozhatunk, ezenkívül negyedévente 3-4 napot tölthet el velünk otthon. Ezek és a levelek, képek, telefonok segítenek kibírnia anyának a fogságot.” Ha kijön, igyekeznek gyorsan elfelejteni ezt a néhány évet, ami pedig a terveket illeti, “anya biztos dolgozni kezd, egész életében mást sem csinált” – magyarázza.
Mária egy éve van börtönben, ahogy ő mondja, “becsapta az államot”. “Adócsalás?” – kérdezem, bólint, kissé szégyenkezve. 2017 elején szabadul leghamarabb, húga, édesanyja, kilenc- és hatéves gyerekei várják majd, ők jöttek ide ma is. A börtönről Mária ezt mondja: “Nagyon emberséges itt mindenki, egyáltalán nem olyanok, mint a filmeken. Látják, ha rossz a kedve az embernek, ha nem úgy sikerül egy-egy beszélő, ahogy eltervezte, vagy ha rossz hírt kap otthonról. Ilyenkor meghallgatnak, ez rengeteget segít. A legfontosabb, hogy nem néznek le minket.”
Hogy lehet elmondani két kisgyereknek, hogy anya börtönbe megy…? “Három hónapom volt rá, hogy felkészüljek, és hogy felkészítsem őket is – meséli tovább Mária. – Anya hülyeséget csinált, egy darabig csak havonta találkozhatunk, mondtam nekik, úgy-ahogy megértették, bár nagyon megviselte őket. A beszélőkön kicsit feltöltődünk lelkileg. Odaadom az ajándékokat, amiket bent csinálok nekik, és a csokikat, beszélgetünk.” A meseterápiára terelődik a szó, ami a világon egyedülálló módon a börtön falain belül valósul meg. “Ez aztán szuper dolog – csillan fel Mária szeme. – Azonnal éltem vele, amint lehetett. Ugyanazt érezzük, mint a gyerekek, hogy jó a mesevilágban lenni, közben sokat tanulunk.”
A hazai meseterápiás program női fogvatartottaknak 2010-ben indult. Eredete a Story book Dads angol projekt, melynek során férfi elítéltek olvastak fel mesét, CD-re, gyermekeiknek. “Nagyon megindító volt” – mondja az angol projektről Juhász Attila ezredes. Itthon mi voltunk az elsők, akik ezt megcsinálták, a világon elsőként vittük be a meseterápiát a börtön falain belülre. Ez teljesen civil kezdeményezés volt, a civilek biztosították a forrást is. Később szerettük volna a programot továbbfejleszteni, elkezdtünk kijárni az elítéltekkel fogyatékos gyermekotthonokba. Erre bárki jelentkezhetett. A következő fordulópont 2012 volt, amikor Boldizsár Ildikó tartott egy meseterápiás tábort, 5 női fogvatartottnak és 13 gyereknek. Mostanra több mint százan kapcsolódtak be. Aki ebben részt vett, nagyon komoly változáson ment keresztül.”
“Sokan itt, a börtönben hallanak először mesét – mondja Luzsi Margó. – Mondókákat, meséket tanulunk, közben szóba kerülnek a saját problémák is. A cél, hogy ép lélekkel hagyják maguk mögött a börtönt falait. E nélkül nincs újrakezdés.” A meseterápia eszköze a népmese, olyan ősi kódokat őriz, amik kulturális háttértől függetlenül hatnak. “Nagyon sokat jelent a nőknek a program, magát a csoportot is elnevezték: Mesélő Anyák csoportnak. A nőknek a mesék a szabadságot jelentik. Erre az időre elfelejtik, hogy rácsok mögött vannak.”
Erikának négy gyereket kellett otthon hagynia, mielőtt börtönbe került. “Mezőgazdasági munkát végeztem, reggel 7-től este 6 óráig – mesél a múltról. – Kétezer forintot kaptam érte. Egyszer megszorultam, szerettem volna két nap előleget kérni, nem adtak. Bementem a házba, akkor került hozzám a 170 ezer forint, ezért vagyok most itt. A meseterápiának köszönhetően szorosabb lett a kapcsolatom a gyerekeimmel. Eleinte mindig mesekönyvből meséltünk, ma már fejből is megy.”
Zajlik az ebéd, ki a radiátor tetejére, ki az ölébe teszi a tányért, nem mintha ma az evés lenne a lényeg. “Lélekemelő” – mondja a parancsnok, Juhász Attila ezredes, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. “Ha komolyan vesszük a reintegrációt, akkor ez itt ma arról szól. Az, ha egy ember börtönbe kerül, ugyanolyan kudarc a családnak, a barátoknak, vidéken az egyháznak. Valójában kudarc magának a társadalomnak. Muszáj kinyitni a börtön falait, ha azt akarjuk, hogy csökkenjen a visszaesések száma.”
“Azok a családtagok, akik ma itt vannak, szinte mind járnak a családi klubba is – folytatja a parancsnok. – Ez nagyon fontos, hiszen rengeteg előítélet éri a gyerekeket, sokuknak iskolát is kell emiatt váltani. A klubban barátságok születnek, amik segítenek elfeledtetni az érzelmi kötelék hiányát. A gyerekek a klubon kívül senkinek sem beszélnek arról, hogy az anyukájuk börtönben van. Rengeteg feszültség halmozódik fel bennük. Ha nem történik velük semmi, kutatások szerint hatszor nagyobb az esély, hogy ők is bűnelkövetőkké váljanak.”
2013-ban csatlakozott a börtön terápiás programjaihoz az Add a kezed Egyesület is, szakembereik az elítéltek gyermekeivel, családjaival külön is foglalkoztak. Nehéz a börtönévek után ismét anyának, nőnek, feleségnek lenni. Visszamenni kamaszokhoz, kisgyerekekhez. “Mi mostanra megerősödtünk, de egy-egy ilyen program után nekünk is szükségünk van a ventilálásra – mondja Kóka Ágnes, az egyesület vezetője. – Magam sem gondoltam volna, hogy ennek programnak ilyen elementáris hatása lesz mindenkire. Ez az országban a második ilyen rendezvény, az elsőt is mi csináltuk, anyák napja alkalmával.”
Közeledik a búcsú, a nőket visszaviszik Egerbe, a családtagok hazamennek. Legközelebb januárban találkozhatnak egymással a családok, a beszélőn. | Magyarországon jelenleg több mint 18 000 fogvatartott tölti büntetését különböző büntetés-végrehajtási intézményekben, köztük körülbelül 1200 nő. 2010 óta több mint százan vettek részt a meseterápiás programban. Szabadulásuk után egy-két fő került vissza a börtönbe. A visszaesések statisztikája egyébként 50 százalék körül mozog. |