Aktuális

Hosszú Katinka összetépte az úszószövetség szerződését

Az úszónő szerdán ismét sajtótájékoztatót tartott. A szerződést, amit az úszószövetség ajánlott neki decemberben, nem írta alá, úgy érzi, továbbra is elbeszélnek egymás mellett.

Továbbra sem enyhül a feszültség Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség között. A nagy port kavaró decemberi sajtótájékoztatója utáni napon Hosszú Katinka szerződésajánlatot kapott a Magyar Úszó Szövetségtől, amellyel érzése szerint “csak el akarta hallgattatni a szövetség”. A megállapodásban szereplő pénzt a felkészülésére adnák, de az tartalmaz egy kikötést, amely szerint a 2017-es budapesti világbajnokság promóciójában is részt kellene vennie. A feltételt Hosszú Katinka már korábban is kifogásolta, ezért a szerződést nem írja alá, azt a szerdai sajtótájékoztatón összetépte.

Hosszú Katinka nem pénzt kért a szövetségtől

A Magyar Úszó Szövetség a korábbiakhoz képest jóval nagyobb összeget kínált Hosszú Katinka számára, ugyanakkor ő nem pénzt, hanem csupán annyit kért, hogy a szövetség végezze a munkáját megfelelően. “Ezt a pénzt fordítsák az elméleti és technikai háttér fejlesztésére, ami biztosítja minden úszó folyamatos fejlődését. Ne elégedjenek meg a jelenlegi helyzettel, hanem próbáljanak folyamatosan fejlődni. (…) A szövetség azonban az erőfeszítéseket megspórolva inkább az egyszerűbb utat választotta: 12 millió forintot ajánlottak.”

Hosszú Katinka összetépte a szerződésajánlatot (Fotó: Soós Lajos - MTI)
Hosszú Katinka összetépte a szerződésajánlatot (Fotó: Soós Lajos – MTI)

Hosszú Katinka a szerdai sajtótájékoztatón hozzátette “az elmúlt két hétben csak arról szóltak a cikkek, hogy milyen konkrét kéréseim voltak, és Gyárfás Tamás hogyan próbálta teljesíteni őket. Pedig a hangsúly nem ezen volt. Felnyílt a szemem: a rendszer nem működik. Ha ilyen egyszerű fejlesztéseket sem kapunk meg, akkor hogyan leszünk jobbak? Én nem öltözőszekrényt kértem, hanem egy helyiséget, ahol elvégezhetem a regeneráló rutinomat. Nem kamerát kértem, ami felveszi az úszásomat, és visszanézhetem, hanem egy mozgáselemző szoftvert. Ezek a próbálkozások is bizonyítják, nem értjük egymást“.

El tudták volna érni Hosszú Katinkát

Az elmúlt két napban Kiss László szövetségi kapitány és Gyárfás Tamás a szövetség elnöke is azt nyilatkozta, nyitottak a párbeszédre. Erre Hosszú Katinka úgy válaszolt, december 28. óta a Komjádi Uszodában tartja edzéseit, el tudták volna érni, ha nagyon akarták volna. “Sokan mondták, ne álljak ki másodszor is, mert ezzel öngyilkosságot követek el. Sokkal többet veszíthetek, mint amit nyerhetek. Azt mondták, legyek önző, csak azzal foglalkozzak, ami nekem a legjobb. Én viszont bátran kiállok amellett, amiben hiszek. Az a filozófiám, hogy törekedjünk jobbra!”

Az úszónő világossá tette: nem kívánja elhagyni Magyarországot, továbbra is magyar színekben, edző férjével együtt dolgozva kíván versenyezni, de lényegében önállóan, a szövetség támogatása nélkül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top