A kígyó ölelése (Kolumbia)
Ha lehet ilyet mondani, a kolumbiai színekben pompázó – egy fekete-fehér film esetében ez azért picit zavaros szókép – A kígyó ölelése a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának futottak még játékosa. Az eddigi legjelentősebb díja még Cannes-ból származik, ahol az Art mozik szövetsége jutalmazta, de eddig jobbára mellékszereplő volt a díjszezonban, és már az is hatalmas meglepetés, hogy egyáltalán jelölték. A film a maga több mint kétórás játékidejével, ráérős tempójával, fekete-fehér képi világával és spirituális megközelítésével egyáltalán nem könnyű, embert próbáló néznivaló – ezzel valószínűleg sok Akadémia-szavazó kedvét veszi el –, de ha valakit a megfelelő hangulatban kap el, akkor az atmoszférájával és a mondanivalójával azért kétségtelenül hatásos.
A történet egy amazóniai sámánról, Karamakateról szól, és az életében két ponton nyerhetünk betekintést: egyszer még fiatalon, másodszor pedig néhány évtizeddel később. Mindkét időszak két találkozáshoz kötődik, amikor Európából jött hódítókkal találkozik, és ezek a találkozások nagy hatást gyakorolnak rá. A film egy bennszülött szemszögéből mutatja be a fehér ember kolonizációjának és pusztításának nyomait. A kígyó ölelését a legtöbb kritika a fekete-fehér képi világa miatt érte, ugyanis az Amazonas őserdei világának lenyűgöző színeit elvenni a nézőktől elég komoly hibának tűnik. A filmet a magyar mozik is bemutatták tavaly szeptemberben.
Esély a győzelemre: 5%
A sivatagon át (Jordánia)
A jordániai Theeb világpremierje még 2014-ben volt a Velencei Filmfesztiválon, de mivel az Oscarra azok a filmek nevezhetők, amiket az Egyesült Államokban 2015 folyamán játszottak a mozik, tavaly novemberi amerikai premierjével a film az idei Oscaron lett befutó. A Saul fiával leginkább abban mutat rokonságot, hogy ez is egy első filmes rendező, Naji Abu Nowar műve, csakhogy ez egy sokkal hagyományosabb vonalvezetésű mozi, amit leginkább egy régimódi kalandfilmként lehet jellemezni, az Arábiai Lawrence szellemi kistestvéreként. Theeb (a neve amúgy farkast jelent) egy beduin fiú, aki a testvérével, Husseinnel elvállalja egy brit katona vezetését a sivatagban az I. világháború idején, ám miután támadás éri őket, Theeb egyedül marad a sivatagban, halott bátyját gyászolva.
A filmet leginkább azért szeretik, mert egyszerre van meg benne egy lovaglós, sivatagi kalandfilm izgalma és látványossága, egy felnövéstörténet szépsége és némi társadalmi, történelmi mondanivaló is a brit–ottomán ellentétről, ráadásul a rendező nagyrészt valódi, színészi képzettséggel nem rendelkező beduinok közül választotta ki a szereplőit, márpedig az ilyen sztorik jól reklámozhatók. A film Velencéből a legjobb rendezés díjával jött haza, hatalmas fesztiválkörutat tett meg, ráadásul BAFTA-ra is jelölték, szóval botorság lenne nem számolni vele az Oscaron. Magyarországon A sivatagon át már látható a tévében a Cinemax műsorán.
Esély a győzelemre: 10%
Krigen/A War (Dánia)
A mezőny egyetlen olyan filmje, amit egy jegyzett, jól ismert rendező készített, ugyanis a dán Tobias Lindholmot egyszer már körberajongta a világ az Emberrablás című hajós-túszejtős filmjéért. Új filmjében is követi a kézi kamerás, dokumentarista hatású vonalat, ráadásul a témája – a NATO szövetséges csapatok szerepe az afganisztáni békefenntartásban – miatt az Egyesült Államokban is legalább annyi érdeklődésre tarthat számot, mint Európában. A film három “fronton” zajlik. Egy tálibok ellen kiképzett katonai különítményben Afganisztánban, egy katonafeleség otthonában, aki a férje távollétében egyedül próbálja nevelni a három gyermeküket, végül pedig egy tárgyalóteremben, ugyanis az egyik katona tettének ez lesz a következménye.
A Krigen egyik legfőbb erősségének azt tartják, hogy bár alapvetően olyan háborús helyzeteket mutat be, amilyeneket százszor láthattunk már, mégis olyan hitelességgel képes felruházni a jeleneteket, és olyan érzelmi töltettel megtölteni, hogy ezáltal mégis újként hatnak. Szereplőit folyamatosan morálisan megkérdőjelezhető helyzetekbe hozza, és gyakran felteteti a nézővel a kérdést: te mit tennél, ha csupa rossz választás állna rendelkezésedre? Vérbeli háborúellenes mozi ez, márpedig az ilyenek sosem mennek ki a divatból. A film Velencében versenyben volt, de díjat nem vitt haza. A tavasz folyamán a magyar mozik is bemutatják.
Esély a győzelemre: 15%
Mustang (Franciaország)
Bár ez egy török nyelvű mozi, és Törökországban is játszódik, de a rendezője egy török születésű, ugyanakkor Franciaországban felnőtt nő, Deniz Gamze Ergüven, és a film nagyrészt francia pénzből készült, így fordulhat elő, hogy mégis francia színekben induljon az Oscarért, és ahogy a Mustang kritikánkban korábban már megjósoltuk, ez lehet a Saul fia legnagyobb ellenfele a díjért folyó harcban. Ezt leginkább két dolognak köszönheti. A Saul fia ellen szól, hogy a kiváló kritikái dacára sok potenciális néző látatlanban igencsak nézőt próbáló alkotásnak tartja, ezért meg sem nézi, pedig jó eséllyel tetszene neki. Ezzel szemben a Mustangot egy életigenlő, pozitív alkotásként tartják számon, a főszereplői gyönyörű tinilányok, és az ő felnövéstörténetük bontakozik ki a szemünk előtt, vagyis ez első blikkre nézőbarátabbnak tűnik a magyar jelöltnél.
A másik előnye pedig az, hogy egy nagyon is aktuális témáról, a muszlim nők elnyomott helyzetéről szól egy ultrakonzervatív társadalomban, ugyanis az öt testvért elzárják a külvilágtól, hogy biztosan szüzen menjenek férjhez, majd hívják a potenciális férjjelölteket, akik szinte lóvásárba illően választanak közülük feleséget. A Mustangot beválasztottuk a tavalyi év legfontosabb női témájú filmjei közé, és január 21-től a magyar mozikban is látható lesz.
Esély a győzelemre: 20%
