nlc.hu
Aktuális
Elrabolt, megerőszakolt, és fogva tartott egy nőt egy svéd orvos

Elrabolt, megerőszakolt, és fogva tartott egy nőt egy svéd orvos

Akár egy hátborzongató filmforgatókönyv, olyan ez a sztori. Sajnos azonban valóban megtörtént.

Egy 38 éves svéd orvosnak – akinek a nevét személyiségi jogainak védelmében nem hozták nyilvánosságra – gondjai voltak azzal, hogy barátnőt találjon magának. Éppen ezért alaposan kitervelte, hogyan szerez magának partnert erőszakkal.

A férfi egyszer telefonon beszélt, egyszer pedig találkozott is kiszemeltjével, akit tavaly szeptember 12-én aztán elrabolt Stockholmban. Csokoládéba mártott epret etetett a nővel, melyet előzőleg a Rohypnol nevű randidroggal vont be. Miután a nő elájult, a férfi megerőszakolta, majd az autójába tette és lakóhelyére, Knislinge városába hajtott vele. Az 530 kilométeres út alatt intravénásan nyugtatózta a nőt, hogy az ne tudjon tiltakozni vagy elmenekülni. Az orvos mindeközben gumimaszkokat viselt, hogy ne ismerhessék fel.

Másnap reggel érkeztek meg a doktor otthonába, ahol a nőt egy hangszigetelt bunkerbe zárta, és csak zuhanyozni engedte ki, akkor is megbilincselve. Azt tervezte, hogy évekig a bunkerben tartja majd fogva áldozatát, sőt, másokat is elrabol, és bezár oda.

Elrabolt, megerőszakolt és fogva tartott egy nőt egy svéd orvos
Itt tartotta fogva a nőt az orvos

Szeptember 17-én aztán az orvos a nő lakására ment, hogy elhozza onnan néhány holmiját, ekkor szembesült azzal, hogy a nőt keresi a rendőrség. Hogy eloszlassa a bűncselekmény gyanúját, visszament a nőért, és bevitte egy stockholmi kapitányságra, bizonyítandó, hogy nem tűnt el, és jól van. A rendőrök azonban gyanút fogtak, félrehívták a nőt, aki azonnal elmondta nekik, hogy elrabolták. Az orvost erre letartóztatták.

“Ügyfelem egy nagyon szomorú és depressziós személy, aki párt akart találni” – fogalmazott az orvos védőügyvédje, aki hozzátette, hogy a férfi mélyen megbánta tettét, és senkit sem akart bántani.

Az ügy tárgyalása várhatóan jövő héten kezdődik.

Forrás: metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top