Böjte Csaba nevét mindenki ismeri. Ő az a ferences rendi szerzetes, aki egy alapítványon keresztül több ezer, mélyszegénységben élő gyermeknek nyújt menedéket Erdélyben. Kevesebben tudják, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Magyarországon is segít a rászoruló gyerekeknek, bár intézményeinek egyike sem bentlakásos jellegű.
A Don Bosco Iskolaház 2011 tavaszán nyílt meg, Polgárdiban. Mintájára egy évvel később született egy iskolaház Székesfehérváron is: a Szent Imre Iskolaház.
A fehérvári épületet a város önkormányzata adta át használatra az alapítványnak. Húsz gyerek fér itt el összesen.
A gyerekek az iskola, illetve az óvoda után kezdenek el szállingózni. Este fél 8-ig vannak itt.
Az alapítvány általában a jelzőrendszeren keresztül szerez tudomást a rászoruló családokról, de ajánlhatnak rászoruló gyereket a civilek is. Az első két hónap az ismerkedésé. “Ha minden jól megy, utána az alapítvány szerződést köt a családdal – mondja Takács Gyula, nyugdíjas önkéntes. – Ebben a család vállalja például, hogy a tanítási napokon iskola után mindig idejön a gyerek. És persze mi is megtesszük a magunk vállalásait.”
Nem az az egyetlen szabály, hogy minden nap ide kell jönni iskola után. “Vannak normák, amiket mindenkinek be kell tartani – magyarázza Nagy Georgina, az iskolaház vezető-helyettese. – Ezek részben a viselkedésre vonatkoznak, részben a feladatokra. Nálunk mindenkinek megvan a maga felelősségterülete. Viráglocsolás, főzés, rendrakás, takarítás, tanulás, csak ezek után jöhet a játék.”
Az iskolaház csak tanítási napokon van nyitva. Kivételt jelentenek az ünnepek. Nyáron az alapítványhoz kötődő lelkes baráti társaságok három tábort is szerveznek, ezen felül sok a kirándulás.
“Van olyan gyerek, aki nem akar hazamenni este… Másokon érződik, hogy nyugodt körülmények várják otthon, az egyetlen komoly gond a szegénység” – folytatja Takács Gyula.
Nemegyszer előfordul, hogy egy gyerek itt eszik aznap először…
Több család is van, ahol 20-a után már semmire nincs pénz. Az ő gyerekeiket az alapítvány túlzás nélkül az éhezéstől menti itt meg. Ilyenkor az iskolaház munkatársai a hétvégére is segítséget nyújtanak. “Mivel elég közvetlen a kapcsolatunk a szülőkkel, tudjuk, hogy kiknek van szükségük élelmiszer-adományra – mondja Németh Ádám, az iskolaház vezetője. – Ők kérhetnek egy szatyrot péntekenként, benne kenyérrel, lekvárral, vajkrémmel.”
“A nagyok számára egy idő után magától értetődővé válik, hogy mindenben segítenek a kicsiknek, legyen az fürdés, lecke vagy kézműveskedés” – mondja Takács Gyula.
Ez a kicsik játszószobája, kivéve a csocsót. Minden adomány benne. A szekrények is, a játékok is, a zongora is.
A középső szobában van kinek-kinek a saját szekrénye, benne a tiszta ruhákkal.
Nagy sláger a pipereasztal, a hajvasalóval. De ugyanilyen népszerűek a számítógépek is.
A házban van két fürdőszoba is. “Folyamatosan pörög a fürdés, a mosógép is egész nap megy – mondja Nagy Georgina. – Fürdés után a gyerekek tiszta ruhát kapnak. A kezdeti időszakban látjuk, hogy sok gyerek ugyanabban a koszos pólóban jár nap mint nap. Az a tekintet, amikor először tiszta, szép ruhát kapnak… Nagyon sokat jelent nekik, hogy ugyanolyan jól öltözöttek, mint az osztálytársaik. Hogy el tudnak menni szégyenkezés nélkül egy ünnepségre, egy színházi előadásra.”
Az iskolaház 15 önkéntes segítségével működik, akik heti rendszerességgel jönnek a gyerekekhez. A feladatokra természetesen maguk jelentkezhetnek: az, aki a főzéshez ért, a konyhába lesz beosztva, míg egy szaktanár tanulni fog a srácokkal.
“A gyerekeket minden nap értékeljük – folytatja Gina. – Ennek része a magatartásuk és a tanulmányi eredményük összegzése. Van egy civil támogatónk, aki minden piros pont után 150 forintot ad a gyerekeknek, pedagógiai céllal, hogy megtanuljanak a pénzzel bánni. De a jutalom nemcsak zsebpénz lehet, hanem tárgyi adomány is, illetve valamilyen élmény. Van ugyanis olyan támogatónk, aki például sziklamászást ajánl fel öt gyereknek.
A gyerekek nemcsak a piros pontokat válthatják be zsebpénzre. A saját maguk által készített ajándéktárgyakat rendszeresen értékesíti az alapítvány a vásárokon. A bevétel egyharmadát oda kell adni anyagköltségre. A maradékot a gyerekek megtarthatják, de Gyula bácsi szerint a többség vagy bedobja a közösbe, egy későbbi kirándulásra, vagy odaadja a szüleinek…
“Ezt én csináltam” – mutatja ez a kislány büszkén. Ő az, aki az önkéntesek szerint rendszeresen becsomagol a vacsoránál egy szelet kenyeret az édesanyjának…
A barkácsolás Gyula bácsi szakterülete. Akad bőven segítsége, amikor az ajtót kell szigetelni.
“Nem az a cél, hogy átvigyük az iskolát délutánra, inkább egy család funkcióit szeretnénk pótolni – mondja Németh Ádám. – Úgy tűnik, ez sikerül, mert a gyerekek szerint olyan vagyunk, mint egy második család. Mi is így érezzük. Valójában épp ez a legjobb az egészben. A 19 gyerek kapott 18 testvért, mi pedig kaptunk egy csomó gyereket. Akik egyébként este mindig hazamennek, vagyis a kötődésük a saját családjukhoz megvan, de az idejük aktív részét itt töltik.”
A gyerekek többsége évekig ide jár, de előfordul, hogy valaki máshova költözik. Az egyik 12 éves kislány egy hete költözött el az édesanyjával Fehérvárról. Egy másik megyében kaptak szállást egy anyaotthonban, miután itteni lakásukból kilakoltatták őket. “Hiányoztok! Itt hagytam a csapatot, akik a legtöbbet jelentettek. Ölelj meg mindenkit a nevemben” – írta nemrég a kislány Ádámnak a Facebookon.
A mai vacsora tojásos tészta, csalamádé, tea. “Azt esszük, amit kapunk – mondja Németh Ádám. – Ha valaki hoz egy nagy zsák krumplit, aznap biztos, hogy krumplifőzelék a vacsora.”
Fél 8 van, az iskolaház lassan bezár. A lecke kész, a gyerekek lefürödtek, mindenki jóllakott, mindenki feltöltődött jó szóból, ölelésből. A nagyok maguktól szedelőzködnek, a kicsikért eljönnek a szüleik, kézen fogják őket, majd lassan hazasétálnak.
| Az alapítvány sok segítséget kap a helyi cégektől, valamint az önzetlen civilektől, elsősorban különböző adományok formájában. Természetesen az alapítvány munkatársai szívesen fogadnak további támogatást. Azt mondják, ha valaki segíteni szeretne, gyümölcs például mindig jól jön. Van egy nagy álmuk, a tetőtér beépítése, amihez a legnagyobb kihívást a lépcsőfeljáró jelenti. Ehhez mindennemű segítséget örömmel vesznek. |