Az afgán fiú, aki azért harcolt, hogy magyar lehessen

A most 24 éves Zia évekkel ezelőtt gyalog vágott neki a világnak, mert tudta, ha emberhez méltó életet szeretne, el kell jönnie hazájából. Pakisztánon, Iránon, Törökországon, Görögországon keresztül utazott, majd Olaszországon át Ausztriába, s végül onnan érkezett Magyarországra.

Egy év itteni tartózkodás után azonban közölték vele: vissza kell mennie Görögországba, mert ott vettek tőle a belépéskor ujjlenyomatot. Ziát sokkolta a hír, először beszélni sem tudott. Az első gondolata az volt, hogy akkor inkább megszökik és továbbáll, de végül nevelője és egy ügyvéd segített neki, hogy maradhasson.

Most 12 órákat dolgozik iskola mellett, ha teheti, focizik, és magyar állampolgár akar lenni. Körülbelül másfél év még, és a vágya valóra is válik.

“Egyedül indultam és meg tudtam csinálni egy életet itt, Magyarországon. Erre nagyon büszke vagyok” – mondja Zia, aki most egy gyrosbüfében dolgozik, és arról álmodik, hogy pár év múlva saját üzletet nyit.

Egyetlen szívfájdalma, hogy – bár a vallása tiltja – rászokott a cigarettára. Azt mondja, édesanyja nagyon szomorú lenne, ha megtudná, hogy dohányzik, de a közösségi élmény miatt nem tud lemondani erről a rossz szokásról.

Mert a valahová tartozás, a család borzasztóan hiányzik neki. Jelenleg még állami gondoskodásban él, de hamarosan elengedi a kezét a rendszer. Hogyan kezd új életet egy menekült fiatal Magyarországon?

Az SOS Gyermekfalvak kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira. A kisfilmekben gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok beszélnek őszintén az őket ért sérelmekről, örömökről. Magyarországon közel 22 ezer gyerek nem a vér szerinti szüleivel él, közülük félezren az SOS-ben.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

• “Hetven felnőtt nevelt engem az évek során”
• Egy piros autóval vitték el őket az iskolából, azóta szülők nélkül élnek
• “Akkor volt a legnagyobb sírás-rívás, amikor az egyéves kisöcsémet elvitték”
• “Amikor meglátták a sebeimet, megsimogattak. Akkor múlt el az én szégyenem.”
• Kedves szüleim, jó lett volna, ha fontosabb vagyok nektek, mint az alkohol.”
• “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai