Aktuális

A diákolimpikonok is elutasítják a minisztert

A diákolimpikonok stílusosan tették helyre a képüket politikai célokra és véleménynyilvánításra használó Balog Zoltán emberminisztert.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter február 19-én fogadta a diákolimpikonokat a parlamentben, és készített pár szelfit velük. Például ezt, amit a Facebook-oldaláról szedtünk le:

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A következő szöveget írta ahhoz az albumhoz, melyben a fenti kép is szerepelt: “Ezek a fiatalok magyar iskolában tanulnak és a világ élvonalában vannak. Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem a teljesítmény.”

A miniszter a diákok tudta nélkül használta fel a képeket, hogy kinyilvánítsa politikai állásfoglalását, és erre szinte azonnal reagáltak az olimpikonok. Levelüket változtatás nélkül közöljük:

“Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr! 

A Nemzetközi Tudományos Diákolimpiák résztvevőinek parlamenti köszöntésével kapcsolatos szavaira szeretnénk közösen reagálni. Mi mindannyian diákolimpikonok voltunk, és többünk vett át Öntől kitüntetést a korábbi évek hasonló ünnepségein. 

Meggyőződésünk, hogy – az Ön szavával élve – a “teljesítménynek” a politikától függetlennek kell lennie, ezért mi sohasem politizálni mentünk a parlamenti ünnepségekre. Sajnos azonban az utóbbi időben a politikusok nem tudtak felülemelkedni a napi csatározásokon, és a mi sikereinket a saját érdemüknek állították be. Mindeközben a valóság az, hogy eredményeink elsősorban nem a hazai közoktatás általános állapotának köszönhetőek, hanem szaktanáraink (a középiskolai szinten jócskán túlmutató) felkészítésének. 

Sokunk jelenleg is részt vesz a középfokú oktatásban, illetve az elmúlt években érettségizett. Tapasztalataink szerint a mai 16–19 éves fiatalok jelentős része hisz abban, hogy eredményeik elismerése a politikától független, ezért elegáns, fehér ingben jelennek meg átvenni jogos és megérdemelt elismerésüket a Parlamentben. Ez azonban nem jogosítja fel Önt arra, hogy pártja politikai állásfoglalását beleegyezésük nélkül kollektíven rájuk ragassza. 

Ezúton is szeretnénk tanárainkat és a teljes pedagógus-, illetve diáktársadalmat támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítani. Történelmi pillanat, amikor a diákok a saját tanáraikért állnak ki. Különösen azokra a diákokra gondolunk, akik a rendszer már évtizedek óta elavult mivolta miatt szenvednek az iskolában. Most ők is kockás inggel tiltakoznak az Önök módszerei ellen. 

Ez a kiállás a diákokat a modern, tudásalapú világ alapjaira, a szabadság és egymás szeretetére tanítja, a tanároknak pedig reményt és erőt ad. Néhány éve Ön az egyik diákolimpiai köszöntőn minket nevezett a jövő zálogainak, az ország reménységének. Mi abban hiszünk, hogy a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért.”

Balog Zoltán egyelőre nem reagált a levélre, de ha véletlenül megtenné, közölni fogjuk válaszát. 

(via 444.hu)

Kapcsolódó írásaink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top