nlc.hu
Aktuális
Nem lesz sztrájk – béremelést kapnak a BKV-sok

Nem lesz sztrájk – béremelést kapnak a BKV-sok

Megkapják a béremelést a BKV dolgozók, sikerült megállapodni.

Komoly sztrájkra készült a BKV, de ez elmarad, mert sikerült megegyezniük a béremelésekről. A megállapodás lényege az, hogy minden BKV-dolgozó január 1-jétől visszamenőleg havi bruttó nyolcezer béremelést kap. Később az elkészülő vállalati bértarifarendszer alapján ez differenciálva is lesz mondta a InfoRádiónak a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.

Ezen kívül a cafeteria-keret az eddigi 140-ről 164 ezerre emelkedik, amelyet ha tizenkét hónappal elosztunk, további havi kétezer forint növekedést jelent. A törzsgárda és egyéb jutalmak alapszorzóját a tavalyi bérről 111 ezer forintra sikerült felemelni, így megmaradt az értékállósága.

“Ebben az évben még lesznek tárgyalások a törzsbéresítéssel kapcsolatban, a vállalat egy bértarifa-rendszert dolgoz ki, amelynek az a célja, hogy a bérfeszültségeket megszüntesse”  tette hozzá az elnök.

A vállalatnál működő két nagy szakszervezeti szövetség már ma aláírta a megállapodást, vannak olyan szakszervezetek, amelyek még tanulmányozzák, és később döntenek róla, de jogi értelemben a szerződés már ezekkel az aláírásokkal is hatályba lépett. Bérköveteléssel kapcsolatban az idén a BKV-nál nem lesz sztrájk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top