Aktuális

Menekülttábor épülhet Körmenden

Akár 3500 menekült elhelyezésére is alkalmas ideiglenes befogadóállomást terveznek Körmendre.

Bebes István körmendi polgármester szerint egyelőre csak a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén létesítendő sátortábor felépítéséről van szó, arról nincs információjuk, hogy migránsok mikor érkeznének a Rába-parti városba. Erről a a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékesei rendkívüli testületi ülésen tájékoztatták a helyi önkormányzati képviselőket.

Menekülttábor épülhet Körmenden
A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
Fotó: Google Maps

Hozzátette, inkább egyfajta felkészülés zajlik, hiszen közismert, hogy a szomszédos Ausztriában több ideiglenes beléptetőpont kialakításáról döntöttek, ezek között szerepel a heiligenkreuzi is, ami indokolja, hogy Körmenden, illetve Szentgotthárdon ismét létesítsenek sátortábort.

Bebes István továbbra is úgy tudja, hogy az ideiglenes menekülttáborok csak nyitott intézményként működhetnek, de a közbiztonság fenntartását a rendőrség szavatolja, erre határozott ígéretet kaptak Tiborcz Jánostól, Vas megye rendőrfőkapitányától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése