A londoni BETT Show (British Educational Trade and Technology Show) az egyik legelismertebb oktatási kiállítás a világon. A rendezvény – leegyszerűsítve – az oktatás jövőjéről szól. Idén 35 ezer látogatója volt. Több mint száz ország legismertebb cégei jelenhettek meg a termékeikkel, többek között az Oxford University Press, vagy például a Discovery Channel oktatási részlege. Ezen a rangos nemzetközi versenyben lett döntős a hazai Mozaik Kiadó, saját fejlesztésű digitális termékével, a mozaBookkal, egy egyedülálló oktatási prezentációs táblaszoftverrel.
A Mozaik Kiadó 1990-ben alakult. 1996-ban megjelent természettudományos tankönyvcsaládjaival hamar a tankönyvkiadás élvonalába került. 2005-ben a Mozaik ajánlotta a legmagasabb árat a Nemzeti Tankönyvkiadóért, az akkori kormányzat mégsem engedte, hogy megvegye. A kiadó könyveit évről évre egyre többen használták, a 2010-es évekre a tankönyvpiacon a legnagyobb szereplővé vált. Piacvezető szerepét 2013 végén vesztette el, amikor államosították a hazai tankönyvpiacot. A rendszer főbb alkotó elemei a mozaBook, mozaWeb és mozaNapló. Utóbbi lehetővé teszi az iskola mindennapjai során felmerülő adatkezelési, szervezési és statisztikai feladatok számítógéppel történő elvégzését, ezt ma több mint 450 iskola használja országszerte. A mozaBookot és a hozzá tartozó digitális tananyagtartalmakat a kiadó nagyrészt szoftverfejlesztőkből álló alapítói csapata 2006 óta fejleszti, kizárólag saját forrásból. |
21. századi oktatás
A mozaBook tehát egy oktatási prezentációs szoftver. Egyik különlegessége, hogy a kiadó saját digitális tartalmai mellett a tanárok egyéni tartalmat is feltölthetnek. Képek, szövegek, videók, bármi megjelenhet, ami kapcsolódik az aktuális tananyaghoz, és ami érdekesebbé, élvezetesebbé, 21. századibbá teszi az oktatást. Bár a szoftver használata egyszerű, a betanulás elősegítésére a kiadó munkatársai rendszeres továbbképzéseket tartanak a tanároknak. Ráadásul a szoftver offline módon is használható.
A mozaBook megjelenését nagy várakozás előzte meg az iskolák részéről. Sok iskolában ugyanis már régen ott álltak az interaktív táblák – tartalom nélkül. “Az első interaktív táblákat 2008 körül vezették be az oktatásba – mondja dr. Török Ildikó, a kiadó üzletfejlesztési igazgatója. – Ezekhez azonban nem biztosítottak minőségi interaktív tartalmat, valamint a tanárok nem nagyon tudták használni őket, így többségük kihasználatlan maradt.”
Ami az egyéb oktatási segédanyagokat illeti, a Mozaik Kiadó 12 évfolyamon kínál tankönyveket, minden tantárgyban, interaktív tartalmakkal, videókkal, képekkel, applikációkkal. Gyakorlatilag elég megvásárolni a tankönyvet, és az utolsó oldal belső borítóján található kóddal a gyerek egy sor kiegészítő digitális tananyaghoz megkapja a hozzáférést. Nem értette meg a diák az órán, hogy hogyan működik a gőzgép? Szeretné még egyszer látni a vulkánok kitörését? Nehezen tudja elképzelni, hogy hogyan nézett ki a valóságban a Colosseum, pedig a tanár már megmutatta az interaktív táblán? Elég belépnie otthon a mozaWeb elnevezésű szoftver felületére, és máris megjelenik a téma még egyszer, ahogy az órán is, interaktív 3D-ben.
Világsiker
“2013 januárjában jelentünk meg először a világpiacon – folytatja dr. Török Ildikó. – Nem sokkal később meglátogatott bennünket a Samsung, valamint a külföldi nagy tankönyvkiadók. Ez után számos alkalommal hívtak meg minket prezentálni oktatási minisztériumok, illetve több delegáció is meglátogatott minket Szegeden. Egyfolytában a világot járjuk, részt veszünk a legnagyobb konferenciákon és kiállításokon, a Londoni BETT-től a Kölni DIDACTA-n át a Dubai GESS-ig. Számos országban a mi termékeinkkel oktatnak a tanárok, Bulgáriában a mi digitális oktatási rendszerünket vezette be az ottani legnagyobb tankönyvkiadó, a teljes digitális tartalommal. Ugyanez zajlik ma Szlovéniában és további öt országban is.
A szomorú ebben a sikerben az, amikor azt halljuk a külföldi partnereinktől, hogy milyen jó a magyar diákoknak, hogy ilyen magas színvonalú digitális tananyagokkal tanulhatnak. Nem tudják, hogy az állami fenntartású iskolákban Magyarországon ma már nincs szabad tankönyvválasztás, vagyis a tanárok nem dönthetnek úgy, hogy a mi könyveinket, a mi digitális hátterünket használják. Pedig a tankönyveinkhez ingyenesen biztosítjuk az összes digitális tartalmat, valamint a mozaBook táblaszoftvert is, amennyiben az egész osztály rendel könyveket.”
A kiadó digitális tartalmai számokban: – 1100 interaktív 3D-s modell – 1413 videó – több mint 100 interaktív oktatási eszköz, játék – több száz interaktív feladatlap – mindez több mint 20 nyelven, narrációval (angol, kínai, arab, orosz, spanyol, német stb.) |
Azt mondják, a 21. században a tanulás merőben mást jelent, mint az előző évszázad végén jelentett. Elég volt beülni például a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, Pukli István egyik órájára, hogy ezt testközelből is láthassuk.
Más tudást, más gondolkodásmódot, mellesleg egészen másfajta kompetenciákat feltételez a tanulás a 21. században, amihez persze új módszerek kívánatosak. Jó tudni, hogy van itthon egy csapat, amelynek a tagjai ezt értik, ráadásul folyamatosan azon dolgoznak, hogy a fejlesztéseik minél több gyerekhez eljuthassanak. Így már csak a történet másik fele hiányzik…
A kiadó évfolyamokra és tantárgyakra lebontott digitális tananyagait bárki megvásárolhatja a kiadó weboldalán. A digitális mozaWeb Prémium csomag például egy évig az összes digitális tartalomhoz hozzáférést biztosít. |