nlc.hu
Aktuális
Már az építőiparban is szakemberhiány van

Már az építőiparban is szakemberhiány van

Túl kevés az építőipari szakember hazánkban, többek között a csokos lakások megépítéséhez sem lesznek elegen.

 Mind nagyobb gondot okoz az építőiparban a szakemberhiány – írja a Magyar Nemzet.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke azt mondta: ma már ott tartanak, hogy az ország szinte minden részében, valamennyi építőipari alapszakmában a szükségesnél kevesebb a megfelelő képzettségű munkaerő. Úgy vélte, a kormányzati támogatások bővülése miatt jóval több új lakást építenek majd, és a tavalyi 7600-ról idén 12 ezerre is emelkedhet a magánépítkezések száma, ami azt vetíti előre, hogy tovább erősödik a kapacitáshiány a kivitelezői szektorban.

Az elnök szerint több lehetőség is kínálkozik új szakemberek bevonására, az egyik lehetne, ha a kormány megnyitná a munkaerő-piacot a külföldiek előtt a hiányszakmában dolgozók számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top