Aktuális

Tanártüntetés a Kossuth téren – ilyen üzenetek álltak a táblákon

Vasárnap délután háromkor elkezdődött a Tanítanék mozgalom tüntetése. A tömeg a Hősök terétől vonult a Kossuth térre, de tömve volt a földalatti is. Diákok, tanárok, ápolók, bölcsődei gondozók, civilek... táblákon üzentek.

Pilz Olivér miskolci tanár a pedagógustüntetés elején úgy nyilatkozott: nem lehet elkerülni azt, hogy a kormány szembenézzen az oktatás problémáival. Szerinte az elindult tiltakozás már megállíthatatlan. “Tanárok vagyunk, akiknek a gyerekek, a diákok a legfontosabbak. Magyarország jövőjéért küzdünk, követeléseink céljai a minőségi oktatás. Hogy az óvodától az általánoson át a gimnáziumon keresztül a gyerekek kibontakoztathassák a képességeiket, kreatív, szabad környezetben… Követeljük a méltó munkakörülményeket, és egyáltalán: a méltóságot…” – mondta Törley Katalin, a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának elnöke.

Pukli István a tüntetés végén bejelentette, amennyiben március 23-ig nem ülnek le velük tárgyalóasztalhoz a komolyan vehető tárgyalópartnerek, akkor:

március 30-án egyórás munkabeszüntetést tartanak.

“A csatlakozó diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek, intézményvezetőknek, iskoláknak, iskolai dolgozóknak előre is köszönjük a bátorságot… Azt akarjuk, hogy álljon le az élet Magyarországon.”

Tanártüntetés a Kossuth téren - ilyen üzenetek állták a táblákon

Jöjjenek a táblák a tanártüntetésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top