nlc.hu
Aktuális
“A nőkkel úgy kell bánni, mint egy darab szarral” – ezek Donald Trump legnagyobb bunkóságai

“A nőkkel úgy kell bánni, mint egy darab szarral” – ezek Donald Trump legnagyobb bunkóságai

Egy konzervatív csoport politikai hirdetésben kampányol az amerikai elnökválasztás jelenleg legesélyesebbnek tűnő republikánus jelöltje ellen. Az egyperces szpotban nők olvassák fel Trump legbunkóbb mondatait, amelyeket nőkkel kapcsolatban fogalmazott meg.

Trump, mint tudjuk, nem éppen cizellált intellektusáról híres, sokkal inkább arról, hogy nem megy a szomszédba egy kis taplóságért. A republikánus jelöltek vitáját moderáló Megan Kellyt, a Fox News műsorvezetőjét például a “bimbo” szóval jellemezte, ami szabatos magyar fordításban üresfejű picsát/ribancot jelent. Ennél azonban sokkal súlyosabbakat is mondott már, az alábbi videó tanúsága szerint.

“Egy kis mellű nőnek nagyon kell igyekeznie, ha tízpontos akar lenni” – hangzik az első mondat, ami egyből rámutat, hogy Trumpnál a nők milyen szerepet töltenek be.

“Megvolt a magassága és a szépsége is. Őrült volt, de ez csak egy apróság” – mondta az idén hetvenedik évét betöltő médiabohóc. Csak azért nem nevezzük sikeres üzletembernek, mert az általa a kampányban előszeretettel emlegetett üzleti vállalkozásai rendre becsődöltek.

“Szeretem a gyerekeket. Semmit nem fogok tenni, hogy gondoskodjak róluk, majd adom a pénzt, a többi a nő dolga.” – Bár ez nem a Trump-kampány hivatalos családpolitikai álláspontja, a szoláriumbetyár műpolitikus szavait olvasva nem lennénk az amerikai szavazók helyében.

“Igazán nem számít, hogy mit írnak rólad, amíg ilyen jó segged van” – idézi a Politico weboldalán megjelent mondatot a hirdetés. Egy ízben pedig azt mondta egy nőnek, hogy igazán szép látvány lehet térden állás közben.

A legtömörebben azonban mégis a következő, 1992-ben a New York Magazine-ban megjelent idézet foglalja össze Trump genderügyi politikáját: “a nőkkel úgy kell bánni, mint egy darab szarral.”

További cikkek Donald Trumpról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top