nlc.hu
Aktuális
Magyar sérültje is van a spanyolországi balesetnek

Magyar sérültje is van a spanyolországi balesetnek

Balesetet szenvedett egy erasmusos diákokat szállító busz. Magyarok is megsérültek.

Magyar sérültje is van a spanyolországi buszbalesetnek – mondta az M1-en a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője, Menczer Tamás. A szóvivő szerint a katalán polgári védelem arról tájékoztatta a barcelonai magyar főkonzulátust, hogy a jelentések szerint három magyar sérültje van a balesetnek.

 

 

Egy 20 éves magyar lányról, egy 23 és egy 24 éves fiúról jött információ, csak keresztneveket tudtak. A buszbalesetben 13-an meghaltak és 28-an megsérültek, 8 ember sérülése súlyos, négyüké pedig nagyon súlyos – mondta a szóvivő. A legutóbbi információk szerint viszont csak egy magyar sérültje van a balesetnek, egy 24 éves magyar fiú sérült meg, mindkét keze eltört.

 

Fotó: AP
Fotó: AP

 

A barcelonai főkonzulátusnál érdeklődhetnek a hozzátartozók, a külképviselet ügyeleti száma 0034 629 745 593.

A fiatalokat szállító autóbusz Barcelonába tartott, az Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatók utaztak rajta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top