nlc.hu
Aktuális
Hatékonyabb lett a Pető Intézet gazdálkodása, vidéki központok is nyílnak

Hatékonyabb lett a Pető Intézet gazdálkodása, vidéki központok is nyílnak

Sikerült racionalizálni a Pető András Főiskola gazdálkodását Mihályi Máté kancellár szerint, aki a Magyar Hírlap pénteki számában beszélt erről. A 400 milliós konszolidációval 2014-ben vette fenntartásába az állam az intézetet.

A Magyar Hírlap érdeklődésére Mihályi Máté kifejtette: a Pető Intézet korábbi gazdálkodásának átvilágítása nyomán hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tettek, folyamatban van az eljárás. A kancellár elmondta, hogy a nagyobb településeken regionális központokat hoznának létre, melyek a piaci alapon nyújtott szolgáltatásokból befolyó profitból és a helyi önkormányzatok közreműködésével tevékenykednének.

Gyulán formálódik a kezdeményezés mintaprojektje Borbély Tibor projektmenedzser szerint. A tömegeket vonzó élményfürdőben kapna helyet a “Pető-prémium” szolgáltatás, amelynek keretében képzett konduktorok szolgálnának a gyermekek és az idősebb korosztály számára nyújtott programokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top