Aktuális

Szimpátiatüntetés volt Sándor Mária mellett

Pénteken délután száz-százötven ember jelent meg a Kossuth téren, hogy szimpátiatüntetés révén álljon ki Sándor Mária mellett.

A Sándor Mária támogatására szervezett szimpátiatüntetés beharangozó szövege szerint: “Sándor Mária több mint egy éve vállalta fel a harcot az egészségügyért, az egészségügyi dolgozókért, a magyar emberekért, azaz értünk. Vállalta, hogy nem marad csöndben, és megmutatja azt, amit az egymást követő kormányok évtizedek óta el akartak előlünk rejteni. Most itt az idő, hogy mi álljunk ki érte. Mutassuk meg neki, hogy nincs egyedül!”

Szimpátiatüntetés volt Sándor Mária mellett

A Budapesti Kossuth téren megtartott szimpátiatüntetésen mintegy száz-százötven ember vett részt péntek délután.

Sándor Mária fellépése a bizonyíték arra, hogy vannak a társadalomban tartalékok, vannak, akiket nem lehet elhallgattatni – hangsúlyozta a demonstráción Szél Bernadett, az LMP társelnöke.
A tüntetésen megjelent Sándor Mária mellett a tanítanék mozgalom vezéralakja, Pukli István is. A “fekete ruhás nővér” egy “Magyarország a magyar egészségügyért” feliratú transzparenst tartott.

A rendezvényen felszólalók amellett, hogy tiszteletüket fejezték ki Sándor Mária közéleti tevékenysége iránt, elmondták, hogy szeretnék, ha Sándor Mária folytatná közéleti tevékenységét. Az ünnepelt nővér láthatóan meghatódott a hallottakon, aminek hangot is adott felszólalásában. Beszédében kiemelte: a civil társadalom megszólítása a cél, mert az egészségügy és az oktatás nem pártpolitikai kérdés.

Péntek délelőtt sok iskolában tartottak kétórás sztrájkot, többen fekete ruhában fejezték ki együttérzésüket a tiltakozó tanárokkal. Sándor Mária az index.hu-nak nyilatkozva így értékelte a mai nap eseményeit: “Én azt érzékeltem, hogy megmozdult az ország. Akármilyen fáradt vagyok, menni kell tovább. Folytatom! Még erősebben!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top