nlc.hu
Aktuális
Nővérhiány van, mégsem veszik fel sehova Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért

Nővérhiány van, mégsem veszik fel sehova Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért

Nincs munkája Sándor Máriának, annak a nővérnek, aki elsőként húzott fekete ruhát, hogy tiltakozzon az egészségügyi dolgozók helyzete ellen és nyilatkozott is a sajtónak a munkáját érintő állapotokról. Nemrégiben még meg is bírságolták, amit közmunkával egyenlít majd ki.

Még nem tudja a közmunka részleteit

Sándor Mária és társai egy szeptemberi demonstráción tiltakoztak az alacsony bérek és a kormány egészségpolitikája ellen az Erzsébet hídon. Mivel a villámakciót nem jelentették be, mindössze húsz percig tartott és egy forgalmi sávban zajlott, ezért  50 ezer forintos bírságot róttak ki rá. A rendőrség  megállapította a közúti közlekedés szabályainak megsértését, Sándor Mária esetében pedig, aki nem jelentette be a rendezvényt, a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértését is, és a résztvevőket húsz-húszezer, a szervezőt pedig ötvenezer forint pénzbírsággal sújtotta. A TASZ segítségével  a résztvevőknek elengedték a büntetést, a szervező esetében pedig  enyhébb lett, 10 ezer forintot kellene fizetnie a fekete pólos néven elhíresült nővérnek, Sándor Mária azonban inkább közmunkán dolgozná le a büntetését. Arról, hogy a közmunkát hol kell teljesítenie, hiába kérdeztük Sándor Máriát, mert egyelőre ő is csak annyit tud, hogy szerdán kell bemennie a nyolcadik kerületi  Munkaügyi Központba, és akkor, ott, talán kiderülnek a további  részletek.

Nincs munkája, pedig az egészségügy folyamatos szakemberhiánnyal küzd

A főnökei maradéktalanul elégedettek voltak nővéri munkájával, mégsem kap állást a szakmájában Sándor Mária. Sem a magánegészségügyben, sem a közegészségügyben nem akarják foglalkoztatni, holott a munkáját mindig jól végezte – mondta el az NLCafénak. Szerinte azért, mert félnek attól, hogy alkalmazzák, pedig szüksége lenne a pénzre, mert nagy bajban van fizetés nélkül. Nagyon szereti a munkáját, de most már azon gondolkodik, hogy a szakmáján kívül keres valamilyen állást- mesélte Mária.

Nővérhiány van, mégsem veszik fel sehova Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért

A Független Egészségügyi Szakszervezet kizárta soraiból Sándor Máriát, arra hivatkozva, hogy  radikális és sokat politizál, holott éppen ennek a szervezetnek az érdekeit képviselte a fekete pólós ápoló az akcióival. A József nádor térről legutóbb tegnap indult egy tiltakozó akció, ahol ez a szervezet kért segítséget , mert érdemi változás nem történt az egészségügyben. Sándor Mária elmondása szerint, éppen az volt a kizárásának másik oka, hogy az ellenzéki pártoktól próbált segítséget kérni, csakúgy, mint most az őt kizáró szakszervezet.

 Még több Sándor Máriáról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top