Szandra 13 éves volt, amikor először eltűnt. Reggel bevittük a suliba, de egy barátnőjével lelépett onnan, és mire érte mentünk, már nem volt sehol.
Akkor szerencsénk volt, mert este 7 felé hazajött, és azt mondta, hogy csak csavarogtak, sétáltak, plázáztak. Kapott egy alapos fejmosást, hogy ilyet nem lehet csinálni, és azt hittük, hogy ennyi elég. Sajnos, tévedtünk.
14 évesen már 2 napra tűnt el Gyálról, ahol lakunk. Úgy volt, hogy átmegy a nagyszüleihez, aztán este hazajön onnan, ők pedig néhány utcával laknak csak arrébb. Estig egyáltalán nem aggódtunk, aztán nem értettük, hol van, átmentünk a nagyszülőkhöz, és ott derült ki, hogy Szandra órákkal ezelőtt elment, csak nem ért haza.
Autóval azonnal keresni kezdtük, nyolckor bementünk a rendőrségre, ahol azt mondták, hogy még várjunk – meséli Ács Ferenc.
Sajnos, én azt látom, hogy Magyarországon egyáltalán nincsenek felkészülve a rendőrök az eltűnési ügyekre, nincs emberük erre. Éjfélkor újra a rendőrségen voltunk, akkor legalább már felvettek egy jegyzőkönyvet. Mi minden ismerőst felhívtunk, nagyon aggódtunk Szandráért. Másnap reggel adták ki a körözést, de ez engem egyáltalán nem nyugtatott meg. Feltörtem a gyerek Facebook-profilját, és az utolsó csevegéseket olvasva nyomozni kezdtem.
Ács Ferenc mindent megtesz, hogy megtalálja a csellengő gyerekeket
Ezekben voltak infók, úgyhogy írtam a csevegésekben részt vevő gyerekek szüleinek, telefonáltam.
Egyébként az a tapasztalatom, hogy az eltűnések 70 százaléka a Facebookon szerveződik, szinte mindig többen is részt vesznek benne, és nagyon sok mindent ki lehet deríteni az eltűnt gyerekekről a csevegéseik alapján.
A rendőrség például csak akkor nyit meg egy profilt, ha a szülő beviszi a gépet, és odateszi eléjük, fogalmam sincs, hogy maguktól miért nem próbálkoznak ilyen módon elkezdeni az ügyet. A mobiltelefont is gyakran csak egy hét után kezdik el lekövetni, pedig az általában a gyerekekkel van, és segít megtalálni a tartózkodási helyüket.
Nekem mindig a közösségi háló a legnagyobb segítség, így volt ez Szandra esetében is: végül az Europarknál találtam meg a gyereket, részletek sose derültek ki arról, hogy mit csinált, azt mondta, hogy buliztak, a telefonja meg lemerült. Egy friss barátnál aludtak Erdőkertesen, később felkerestem a szülőket, akik otthon voltak velük, és nem is értették a problémámat, mert én azt kérdeztem, hogy miért nem jutott eszükbe felhívni minket, hogy a 14 éves lányunk itt van, és itt is alszik. Azt mondták, hogy ők kérdezték a gyerekeket, de a lányok azt mondták, hogy a szüleik elengedték őket, és ezt elegendő válasznak találták.
Szandra egy ideig meg volt szeppenve, megint megkapta a letolását, ráadásul a rendőrségre is be kellett mennie, azt hittük, tanul belőle, de ismét tévedtünk.
16 évesen ismét eltűnt, akkor a 8. napon találtam meg őt, ez az egy hét nagyon durva volt.
Úgy kezdődött, hogy az osztályfőnöke telefonált reggel 9 körül, hogy Szandra nincs bent a suliban, mi történt. Mondtam, hogy elindult otthonról, nem beteg. Azonnal megpróbáltam feltörni a gépén a profilját, de ez most 8 órámba került, jelszót változtatott, szóval idő kellett, hogy lássam, kivel és miről beszélt. Bejelentettük a rendőrségen az eltűnését, de akkor már tapasztalatból tudtam, hogy a legjobb, ha én keresem.
Napi 20 órában kerestem őt, minden helyre és minden emberhez elmentem, akivel csevegett, akivel találkozott az eltűnése előtt. Ez kábé 40-50 ember volt. Féltem, mert voltak idősebb, 30 éves férfiak is, akikkel találkozott.
Fotók az Eltűnt emberekért Facebook csoport oldaláról
Nagyon nehezen bukkantam a nyomára, fenyegetőznöm is kellett, hogy információt adjanak ki róla, szóval nem volt könnyű. Közben az édesanyja nagyon aggódott, ő szörnyű állapotban volt, én két jó barátommal jártam a várost.
Végül a Keletinél, egy bérelt lakás előtt kötöttem ki, azt az információt kaptam, hogy ott vannak fiatal lányok, és köztük Szandra is.
Felhívtam a helyi rendőrkapitányságot, hogy jöjjenek ide, segítsenek, de azt válaszolták, hogy inkább én menjek be hozzájuk, tegyek bejelentést, aztán majd meglátjuk. Én megköszöntem a segítséget és letettem a telefont, mert nem akartam még órákat várni. Becsöngettem a lakásba, az ajtót egy rossz kinézetű férfi nyitotta ki, aki azt mondta, hogy nála nincsenek fiatal lányok, de sok ember hangját hallottam, így arra kértem, hogy engedjen be.
Rövid huzakodás után bementem, a lakásban Szandrán kívül még másik 3 fiatalkorú körözött lány volt. 5-6 rossz kinézetű férfi társaságában buliztak, koszosak voltak, rosszul néztek ki, a lakás is nagyon lepukkant volt. Amikor kijöttem a lakásból, ismét felhívtam a rendőrséget és elmondtam, hogy több körözött lány is ott van a lakásban, akkor 10 perc alatt ott voltak.
Pontos részletek akkor sem derültek ki, Szandrát elvittük orvoshoz, megvizsgálta nőgyógyász is, de szexuális aktusnak nem volt nyoma. Hogy a többi lánnyal mi történt, azt nem tudom. Drogot és alkoholt viszont találtak Szandra vizeletében, ezért a mai napig kell járnia elterelésre.
Ez két éve történt, azóta nem tűnt el. Sosem tudtuk meg az okot, hiszen otthon rendezett körülmények között élünk, szeretjük, és törődünk vele, nincsenek problémák. Igyekszünk beszélgetni, közös programokat csinálni, még akkor is, ha ez munka mellett nem könnyű.
Muszáj a gyerekekkel sokat beszélgetni, mert könnyen rossz társaságba kerülhetnek, a barátok, ismerősök könnyen elcsábítanak egy kamaszt. és még ez sem garancia semmire.
Pótapából “magánnyomozóvá” vált
Feri immár 5 éve tagja az Eltűnt emberekért Facebook-csoportnak, ide is feltették a nevelt lánya képét, és sokan osztották, amikor Szandra először eltűnt. Sokszor a megosztásokkal is a nyomára lehet jutni az eltűnt gyereknek, és ez óriási öröm. Feri tapasztalata az, hogy az a szülő, aki egyszer tagja lesz a csoportnak, örökké az is marad, és igyekszik gyorsan osztani az infókat, segíteni a maga módján. Feri ennél többet is vállal, ő aktívan keresi az eltűnt gyerekeket, tanul, informálódik a nyomozás technikáiról, beül a saját autójába, és akár napokon keresztül is kutat egy-egy eltűnt gyerek után.
Egyszerűen azt éreztem, hogy ezt kell tennem. Nem tudom nem csinálni. Szerintem az eltűnést követő 10-12 órában már aktívan kell keresni a gyerekeket, nincs mire várni. Ezzel szemben a rendőrség vár, aztán körözést ad ki, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyerek képét felteszik a police.hu-ra, és megkapják a rendőrök. Ha belefut egy igazoltatásba, akkor mázlija van a rendőrségnek, de ez a legritkább esetekben fordul elő.
“Egyszerűen azt éreztem, hogy ezt kell tennem. Nem tudom nem csinálni.”
Az elmúlt 5 évben harmincnégy 18 év alatti gyereket vittem haza, és ez a legnagyobb siker, amit el tudok képzelni. Van egy nagyon jó barátom, aki nyomozó, ő szokott segíteni tippekkel, ha elakadok, de az a tapasztalatom, hogy a közösségi oldalakon keresztül csomó mindent ki lehet deríteni” – meséli Ács Feri.
Hogy milyen okokból lépnek le otthonról ezek a gyerekek? Nincs két egyforma eset, de sokszor nevelőintézetből szöknek meg a csellengők, gyakran egy szerelem az oka,vagy egyszerűen túl szigorúnak ítélik az otthoni légkört, és egy kis szabadságra vágynak.
Feri igyekszik tartani a kapcsolatot az általa megtalált gyerekekkel és a szüleikkel, megadja a számát, és azt kéri a kamaszoktól, ha baj van, és nem akarják a szüleiket hívni, akkor legalább neki szóljanak. Sokszor elég egy barát is a gyereknek, aki sokkal szabadabban él, mint ő, és már ez is szökésre sarkallhatja őket.
A legnagyobb probléma pedig a korlátlan világháló, ahol bárkivel megismerkedhetnek a gyerekek, és meg is teszik ezt. Feri nemrégiben azt találta ki, hogy általános és középiskolás gyerekeknek szívesen tartana prevenciós beszélgetéseket, és a már említett rendőr barátjával jártak is néhány helyen. Szívesen elmennek az ország bármely iskolájába, ahol beszélgethetnek a gyerekekkel, hátha így kevesebb fiatalkorú kerül bajba, és kevesebb tűnik el.
Feri azt mondja, hogy már a 12 éveseknek is van Facebook-profiljuk, átlagosan 300 ismerőssel, akiknek sokszor csak a töredékét ismerik személyesen.
Ez már önmagában nagyon veszélyes, erre a szülőknek kellene sokkal jobban ügyelniük, mert ezekkel az emberekkel bármikor csetelhetnek, beszélhetnek. Az is általános, hogy a gyerekeknek nincs veszélyérzetük, gyakran egyáltalán nem ítélik kockázatosnak, ha egy idegennel találkoznak
Sokszor sikerrel járok, de vannak szomorú esetek is
Amikor megtalálok egy gyereket, és hazaviszem, akkor hihetetlenül boldog vagyok. Annál nagyobb örömet el sem tudok képzelni, mint hogy egy anya vagy apa újra magához ölelheti az elveszett gyerekét. Ezért csinálom.
Persze vannak szomorú esetek is, például én is kerestem Rinyu Patrikot, aki Gyálról tűnt el, és csak 11 nap után került elő a holtteste. Van egy spirituális kapcsolatom, egy látó barátom, aki Amerikában él, és az FBI-nak dolgozik. Ő már napokkal Patrik megtalálása előtt azt írta nekem, hogy nem él, és néhány száz méteres különbséggel leírta azt a helyet is, ahol a holtteste van. Rá két napra került elő a fiú, sajnos a látó nem tévedett.”
Fotó: Leéb Ádám
Riasztó adatok
2015-ben húszezer 18 év alatti fiatal tűnt el, és az 5 százalékuk még a mai napig sem került elő. A csellengők 30 százaléka egy hét után kerül meg, sokan pedig soha nem térnek haza.
Feri azt meséli, hogy amikor egy gyerek után kutat, akkor nagyon sokfajta emberrel találkozik, vannak köztük segítőkészek és közömbösek egyaránt. A tapasztalata viszont az, hogy a legtöbben nem foglalkoznak egy másik ember problémájával, még akkor sem, ha egy eltűnt gyerekről van szó. De ennél egy egyszerűbb példát is említ: amikor késő este az utcán jár, és a parkban 12 éves kislányok ücsörögnek, és cigarettáznak, akkor ő odamegy és szól, hogy éjjel van, menjenek haza, a szüleik vajon tudják egyáltalán, hogy hol vannak… A legtöbb felnőtt ügyet sem vet rájuk, pedig kellene. Ha kevésbé lennének közömbösek mások iránt az emberek, akkor jobb hely lenne ez a világ.
Szerintem igaza van.
Itt olvashatsz még többet a csellengőkről:
- Miért szökik el ennyi gyerek?
- Hol lehetnek? – Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség
- Eltűnt egy 14 éves kislány Budapestről
