Aktuális

“Én arra születtem, hogy anyuka legyek” – átélte a mesét a hétgyermekes Ildikó

Hét gyermek mellett nem meglepő, ha felmerül egy nőben az igény az otthonon kívül való feltöltődésre. Még akkor sem, ha a szóban forgó édesanya egyébként lubickol a nagycsaládos létben. Völcsei ldikó, aki először nem is értette, mivel érdemelte ki az álomnapot, hiszen ahogy fogalmaz, "csak tette a dolgát", csupán egy színházban eltöltött estét kért férjével együtt. Végül aztán nem csak ennyit kapott... A Hagyd a dagadt ruhát rám mai története.
12 elszánt nő, 12 édesanya úgy döntött, saját példamutatásukkal hívják fel a társadalom figyelmét arra, életmentő lehet, ha egy édesanya kidughatja fejét a tajtékzó hullámok közül, és egy kicsit magára találhat. A Hangák, a Zöldre Érett Nők Közössége a Balázs Gyógyulásáért Alapítvánnyal közösen időt, energiát nem kímélve ajándékozott egy napot édesanyáknak, akikkel előtte soha nem találkoztak, hogy megérezzék, milyen az, amikor csak ők számítanak. A 12 történetet itt, az NLCafén olvashatjátok.

Ildikó, aki négy fiút és három lányt hozott a világra, azt mondja: arra született, hogy anyuka legyen. Ennek ellenére mindig keresett valami plusz elfoglaltságot, hobbit, feladatot a hét lurkó mellé, hiszen e nélkül nem bírná a hétköznapi terheket.

A legidősebb lányom 28 éves, a legkisebb fiam hét. Csaknem harminc éve a főállásom a gyermeknevelés, de folyton csináltam valami mást is: voltam a darts válogatott tagja, jártam főiskolára, vagy épp nagycsaládos programokat szerveztem az aktuális lakóhelyünkön” – vallja magáról Ildikó, akinek a feladatai a gyerekek cseperedésével nem fogynak, sőt!

Gyerekek és Lilien az unoka
Gyerekek és Lilien, az unoka

“Három éve már a nagymama szerepbe is belebújtam, nemsokára pedig megszületik a második unokám. Bár nem érzem magam klasszikus nagyinak, hiszen a kisfiam és az unokám között mindössze négy év a korkülönbség, szívesen segítek a nagylányaimnak, ha kell.”

A mi családunkban mindenki együtt dobog. Folyamatos napi kapcsolatban vagyunk, mindenről kikérjük egymás véleményét. Nekem a legnagyobb öröm, hogy a felnőtt gyerekeim máig hozzám fordulnak a problémáikkal. Azt hiszem, a legfőbb útravaló, amit adhattam nekik, a hozzáállás, hogy mindenre van megoldás. Nem véletlen, hogy a jég hátán is megélnek” – fejti ki az édesanya.

Bátorság kell az igazi nagy vágyakhoz

Vészity Kata már akkor szimpatizált a vidám nagycsaládos anyával, amikor meghallotta a történetét. A hét gyerek gondolatát önmagában elképesztőnek találta, amikor pedig megtudta, hogy Ildikó felnőtt fejjel arra a főiskolára járt, amelyet ő nemrégiben elkezdett, azonnal érezte: biztosan megtalálják a közös hangot. “Ildi nagyon szerényen indított: először egy könyvesboltban tett látogatást szeretett volna, ahol szagolgathatja a friss lapokat. Ennél azért többet terveztem, ezért az első kávézásunkra vittem magammal két könyvet. Az egyiket ajándékba kapta, a másikat otthagytuk egy beleírt üzenettel az Örs vezér téren, hogy egy szerencsés idegennek feldobjuk vele a napját. Ezek után már könnyebben biztattam: merjen megfogalmazni magának valami más, igazi nagy vágyat” – meséli Kata.

Nem értettem, miért nekem jutott ez a lehetőség. Hiszen csak teszem a dolgom, nem csinálok semmi különlegeset” – magyarázza Ildikó, de közben elcsuklik a hangja. “Egyszerűen meghatott a tény, hogy valaki fontosnak tartja a munkám. Vagy inkább valódi munkának tekinti azt.

A legkisebb gyerek Bálint szülinapja, és az első unoka Lilien
A legkisebb gyerek, Bálint szülinapja, és az első unoka, Lilien

“Nagyon hálás voltam Keveházi Katának, akit a Jól-lét Alapítvány kapcsán ismertem meg, hogy rám gondolt a programban. Később pedig, amikor a környezetemben elmeséltem az ajándékomat, a családom, a gyerekeim, az anyatársaim csak igenléssel, biztatással reagáltak. Hatalmas örömöt jelentett maga a felismerés, hogy körülöttem mindenki elismeri, amit a hétköznapokban teszek” – vallja be Ildikó könnyek között.

Valóra vált a mese

A hétgyermekes édesanya így végül egy színházban töltött estét kért magának és férjének, aki 31 éve társa mindenben. Mivel ritkán jut alkalmuk kettesben programot szervezni, igazán különlegesnek ígérkezett az este. Ahogy Ildikó mondja: számára a kulturális feltöltődés, amely leginkább hiányzik. Így a Vígszínház Koldusopera című előadására kértek jegyet, amelyben nagy kedvence, Hegedűs D. Géza játszott.

Bár Ildikó már ezek után is alig várta április 23-át, Kata még egy kicsit megfűszerezte az álomnapját, amely így valóban tökéletes lett. “Kora délután érkeztem Budapestre, mégpedig egy masszőrrel, egy fodrásszal és egy sminkessel együtt. Ildikó így teljes felfrissülést kapott, és mialatt egy jóízűt beszélgettünk, őt tényleg királynővé varázsolták. A férje teljesen elámult, amikor először megpillantotta” – emlékszik vissza Kata, aki hintó helyett autóját ajánlotta fel, hogy a modern Hamupipőke megérkezhessen a hercege elé.

Hihetetlen élményt jelentett, hogy egész délután mindenki velem foglalkozott, majd mint egy tökéletes romantikus történet végén, ott várt a férjem öltönyben a színház előtt” – nevet az álomnapot meseként megélő édesanya.

Völcsei ldikó
Völcsei ldikó

Ösztönző volt a találkozás

“Két nő találkozása mindig valódi inspiráció, ez a mi esetünkben sem volt másként. Rengeteg közös pontot találtunk: én például a munkám során környezetvédelemmel foglalkozom, Ildi kisfia pedig ökoiskolába jár. Már arról is szó esett, hogy a palántaadományozó programunkba esetleg az ő intézményüket is bekapcsolnánk” – mondja Kata, aki hangsúlyozza: számára bebizonyította a nap, hogy egy hétgyerekes édesanya és egy multicég vezérigazgatója hasonló mennyiségű logisztikát cipel a vállán. “Bár a család lelkesen engedte útjára Ildit, azért a telefonja többször megcsörrent a nap folyamán: mindig felmerült valami, amit nélküle nem lehet megoldani. Számomra feltöltődés volt látni, hogy azt, amit néha két gyerekkel soknak érzek, héttel is meg lehet csinálni. Szívet melengető az a családközpontúság, amellyel Ildi éli az életét” – foglalja össze Kata, mit üzent számára az álomnap.

Péter és édesapja
Péter és édesapja

Az élmények mellett azért Ildi is zsebre tett néhány gondolatot a különleges szombat hatására:

Megtanultam, hogy a család a minden, de nemcsak bennük szabad gondolkodni. Néha meg kell fogalmazni lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy én is itt vagyok. De a legfőbb: az útkeresés, amelyet az elmúlt időszakban megéltem, az álomnapot követően irányt kapott. Most olyan szakaszban járok, amikor ki kell találnom, milyen keretek között fogalmazhatnék meg egy nagycsaládos létet és a karitatív tevékenységet ötvöző szervezetet. Kata munkája rengeteg inspirációt, ötletet adott, miközben az álomnap segített kimondani: tovább kell görgetnem a csodákat, amelyet kapok, hogy másnak is jusson belőle.

A Hagyd a dagadt ruhát rám! történeteit itt olvashatjátok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top