nlc.hu
Aktuális
Nagy átszervezés – béremelés a Tescónál

Nagy átszervezés – béremelés a Tescónál

Soha nem látott mértékű átszervezésbe kezd a magyarországi Tesco, az üzletekben egyetlen vezetői szint marad a mostani három helyett.

Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezetője az Indexnek elmondta: tárgyalni kezdenek az átszervezésben érintettekkel és mindenkinek új pozíciót ajánlanak fel. Emellett a cég júliustól 11 és 24 százalék közti béremelést ad 14 ezer, nem vezető beosztású dolgozójának 3,5 milliárd forintból.

Nagy átszervezés és béremelés a Tesconál

Most egy nyolc órában dolgozó árufelöltő bruttó fizetése minimum 129 ezer forint, ez az emelés után bruttó 140-160 ezer forint is lehet. Az új rendszer azonos munkakörben azonos alapbért ad a kiskereskedelemben, nem vezetőként dolgozóknak. Az alapbér mellé hűségbónusz társul: aki minimum hat hónapot náluk dolgozik, nyolc százalék béremelést kap, ami minimum 143 ezer forintot jelent.

A béremelés független a vállalat teljesítményértékelési rendszerétől, azok sem maradnak ki, akik idén már részesültek béremelésben a minimálbér, illetve a szakmai bérminimum emelése kapcsán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top