Végre vége az állandó, mindennapos nyomásnak a vállukon – meg az enyémen –, amit a házi feladatok okoznak. A gyerekeim jó tanulók, lelkiismeretesek, sőt szerintem túlzottan is meg akarnak felelni az iskolai elvárásoknak, sokszor azt gondolom, hogy igazán lazíthatnának a saját gyeplőjükön. Mindketten olyan gyerekek, akik mellett nem kell ott ülni, hogy megcsinálják a házi feladatot, mert maguktól nekiülnek, és mindent elkészítenek az utolsó betűig. Ez eddig remekül hangozhat a legtöbb szülő számára, és talán páran fel is sóhajtanak, hogy bárcsak nekik is ilyen könnyű lenne a házi feladatok körüli mizéria.
Mégsem örülök ennek, mert ebben az évben kiderült, hogy nem a tanulás izgalma, az új tudás elsajátítása motiválja őket, hanem a félelem.
Egyszerűen annyira félnek a következményektől az iskolában, hogy mi lesz, ha nem lesz kész, nem lesz jó a házi, hogy inkább mindenáron leülnek, és megcsinálják. Az biztos, hogy nem tőlem félnek, mert itthon még semmilyen negatív következménye nem volt, ha rossz jegyet hoztak, büntetést még sosem kaptak el nem készített házi feladatért, ezért csak arra tudok gondolni, hogy az iskolában olyan a légkör, amitől fenyegetve érzik magukat.
Az egyik ilyen tipikus jelenet, amiből erre következtettem, többször is előfordult az év folyamán a nagyobbik lányomnál: este 10-kor kipattant a szeme az ágyában és elkezdett sírni, sőt zokogni, hogy elfelejtette megcsinálni az angol házit, és most mi lesz.
Próbáltam lebeszélni róla, hogy felkeljen, és házit írjon, de hajlíthatatlan volt, mindenképpen kimászott az ágyból, odaült az asztalához, és 11-ig leckét írt. Mert mi lesz, ha nem készül el, mi lesz, ha úgy kell bemennie, hogy nincs leckéje, akkor a K. néni nagyon haragudni fog rá. Könyörgöm, hát nem az egyetemen vagyunk, hanem az általános iskola ötödik osztályában!
Tényleg csak így lehet? Tényleg ilyen félelemben kell teljen a gyerekkoruk?
Az a legnagyobb bajom ezzel, hogy én arra próbálom tanítani őket, hogy azért tanuljanak, mert ez az ő érdekük, mert szeretjük az új tudást, és tanulni jó dolog, lehetőleg a sírig tanulnunk is kell. De teljesen mindegy, hogy én mit tépem itthon a számat, ha az iskolában megfélemlítik őket, nem a tanulás szeretetét tanítják nekik, hanem azt, hogy egy olyan kötelesség, amit ha nem teljesítenek, akkor vége van a világnak.
Ezért örülök annak, hogy már csak pár nap, és itt a nyári szünet.
- Nem lesz több olyan délután, amikor azt mondja a 12 évesem, hogy most nem jön le a játszótérre velünk, mert neki tanulnia kell.
- Nem lesz pár hétig olyan este, amikor inkább kihagyja az esti mesét, mert még nem végzett a feladataival.
- Nem lesz szeptemberig olyan éjszaka, amikor verítékben úszva ébred fel, szorongva, hogy vajon mit hibázott, amiért másnap majd lekapják a tíz körméről.
Ha lehetne egy kívánságom az iskolával kapcsolatban, biztos, hogy azt kívánnám, szüntessék meg a házi feladat rendszerét úgy, ahogy van.
Ott ülnek a kölkeink napi 5-6 órát, és tanulnak. Aztán hazajönnek és még minimum 2-3 órát töltenek házi feladattal. Mikor legyenek gyerekek? Mert ugye azt azért az orrunk alá tolják, hogy “anyuka, igazán futkározhatna többet ez a gyerek, nem vezeti le a felesleges energiáit”. Hogyan engedje el magát az a gyerek nyugodt szívvel, ha ennyire görcsöl a tanulástól és az iskolától? Miért kell ezt ennyire véresen komolyan venni? Így kell felkészülni az életre? Azt tanítjuk nekik, hogy vérrel és verejtékkel kell túlélni a napokat? Tényleg azt szeretnénk, ha így nőne fel ez a nemzedék, tele szorongással és teljesítménykényszerrel? Milyen felnőttekké válnak majd?
A következő tíz pontból bármelyiket örömmel üdvözölném az életünkben a házi feladatok helyett. Inkább ilyeneket csináljanak a gyerekeim, sokkal többet ér bármelyik, mint a félelemmel teli görnyedés a könyvek fölött.
1. Menjenek a szabadba
És ott csináljanak valamit. Bármit. Rugdossák a kavicsokat (ez lesz a természetismeret házi). Vagy szórakozzanak a játszótéren a hintával (ezt betudjuk fizikaleckének). Akármit, csak csinálják a szabad levegőn, miközben mozognak.
2. Olvassanak könyveket
Az olvasás a kis alsósoknak, mint a kisebbik lányom, úgyis mindig házi feladat. Milyen szuper lenne, ha azt a könyvet olvashatná, ami érdekli, és úgy olvasná, hogy nem érez a feje fölött egy bárdot. A leckében előírt 20 perc olvasást valószínűleg hatékonyabban teljesítené úgy, hogy még örömét is leli benne.
3. Játsszanak (bunyózzanak) a testvéreikkel
Igaz, hogy a közös játék a testvérek között nálunk mindig vérengzésben ér véget, mégis azt szeretném, ha lenne együtt több idejük. Olyan sok mindenre megtaníthatnák egymást, annyira külön világ a két gyerek, szép lenne, ha úgy nőnének fel, hogy nem csak szombaton és vasárnap van lehetőségük egymás haját tépni.
4. Szórakozzanak a diktafonommal
Az egyik kedvenc játékuk, ami tényleg összehozza őket az, ha elcsórják a diktafonomat és mindenféle haszontalan interjút készítenek egymással, amin szétröhögik magukat. Aztán persze én is szétröhögöm magam rajtuk, miután bosszankodtam egy sort, hogy ne hordják szét a cuccaimat és különben is tönkre fogják tenni.
5. Több házimunka
Nyilván ezt a pontot egyik gyerekem sem díjazná, teljesen érthető módon. De azt gondolom, hogy azzal, ha közösen csináljuk a kötelező házimunkákat, rengeteget tanulnak a felelősségről, gondoskodásról, együttműködésről, kompromisszumokról és még egy rakás dologról, ami tényleg az élethez kell. Most maximum hétvégén kérhetem, hogy csatlakozzanak ehhez, pedig mindennap ki kellene venniük a részüket belőle.
6. Unatkozzanak
Néha, ha van egy kis üres idejük, szét tudják unni magukat. Határozottan idegesítőek ilyenkor, mert nyafognak, és azt sem tudják, hova tegyék magukat. Mégis, ezek az unalmas időszakok mindig valami érdekes és kreatív megoldást szülnek bennük. Ezért lenne olyan fontos, hogy legyen idejük unatkozni és ezzel fejleszteni a kreativitásukat.
7. Játsszanak a kismillió társasjátékkal, ami van itthon
Megszámolni sem nagyon tudom, hány társasjátékot kaptak már szülinapokra, karácsonyokra, amikkel jó, ha egyszer-kétszer adódott alkalmuk játszani. Vannak itt tudományos kísérletezős, bűvészkedős, kalandos társasjátékok, amiket még nem volt idejük lerongyolni. Hétvégén vehetik elő maximum, pedig milyen jó lenne hét közben egy-egy esős délutánon játékpartikat tartani itthon.
8. Próbálják végig a gyerekeknek való kísérleteket
Nagyon szeretnek minden olyan kémiai, fizikai kísérletet, amiket a neten feltúrnak most már saját maguknak. Általában az a vége egy ilyen kísérletezésnek, hogy valamit felrobbantanak, szétfolyatnak és hatalmas káosz marad utánuk. Viszont boldogok tőle, és mutatják kipirult arccal, hogy sikerült, megcsinálták, büszkék magukra. Ezt sokkal többet szeretném látni, mint a házi fölött görnyedést.
9. Számítógépezzenek
Tudom, hogy ezzel a ponttal a legtöbb szülő nem ért egyet, mégis szeretném, ha több idejük lenne kitanulni a számítógép csínját-bínját. Nélkülözhetetlen eszköz a mai világban, az ő felnőttkorukban pedig még inkább az lesz. Lehet ezt kontrolláltan, okosan csinálni, olyan játékokat, programokat mutatni nekik, amik tényleg hasznosak.
10. Bármi mást csináljanak, ami most nem jutott eszembe
Tényleg bármi mást, csak ne a leckét minden áldott délután. Nem a tanárokat vagy az iskolát hibáztatom, hanem a rendszert, amibe csak ez az egyféle tanulási módszer fér bele. Én inkább amellett lennék, hogy hagyjuk szabadon lélegezni a gyerekeket iskola után, hogy hadd töltődjenek fel, hogy ne égjenek ki már középiskolára. Végül is, nem az a cél, hogy minél többet bújják a tankönyveket, hanem az, hogy életképes, kreatív és az újdonságokra nyitott felnőtté váljanak.
Olvass még többet a gyerekekről és az iskoláról:
- “A gyerek nem az életre készül, hanem él” – alternatív kontra állami iskola egy apa szemével
- Mikor engedd a gyereket egyedül az iskolába?
- Minden negyedik gyerek elkerüli az iskolai WC-ket
