Az egyik barátnőm szerint képmutató vagyok, amikor dühtől eltorzult arccal, hevesen gesztikulálva magyarázom neki, mi bajom a kutyahúsevéssel, és miért hinteném be sóval ennek a nyomorult fesztiválnak még az emlékét is. Szerinte nem mondhatok ilyet. És nem azért, mert elfogult kutyás vagyok. Nem. Hanem azért, mert vasárnaponként két pofára tömöm magamba a rántott húst.
Meggyőződése ugyanis, hogy ezzel az erővel az összes, az európai gyomornak is kedves haszonállatunk miatt, a disznókért, a csirkékért és a marhákért is emelhetnék szót, vagy ejthetnék könnycseppet. Elvégre őket sem tartjuk épp luxuskörülmények között és a végén őket is megesszük.
A 10 napos yulini kutyahús-fesztivált minden évben a leghosszabb nappal tiszteletére tartják
Szíven ütött, amit mondott. Leginkább azért, mert biztosra veszem, hogy nem ő az egyetlen, aki szerint teljesen rendben van, hogy a világ egy másik pontján olyan állat is a fazékban végzi, ami nálunk már-már családtag. “Más kultúra, más szokások és egyébként is, ezek megesznek mindent, ami mozog” – ennyivel általában el van intézve a dolog, pedig kutyát nem csak Kínában esznek. És ezt az egészet nem azért tartom barbár dolognak, mert itt nálunk most épp nem divat a kutyapörkölt. Hanem…
Hanem mert Kántor. Mert Mancs. Mert Hachiko. Mert Diesel. És ez még csak egy tessék-lássék felsorolás azokról a kutyákról, akik életük során valami olyasmit tettek, ami miatt egy egész világ felfigyelt rájuk. Ennél sokkal, de sokkal többen vannak azok a névtelen négylábúak, akik képességeikkel rendfenntartók, kutatók, orvosok munkáját, vagy épp rászorulók életét segítik a nap minden percében. Hogy azokról a kedvencként tartott kutyákról már ne is beszéljünk, akik “csak” annyit tesznek hozzá az életünkhöz, hogy feltétel nélküli szeretetet lopnak az olykor igenis szürke hétköznapjainkba.
Dayko, az ecuadori mentőkutya végkimerülésig kereste a földrengés túlélőit
Ha most el is tekintünk attól, hogy a kutya egyike azon kevés haszonállatunknak, amelynek ősei önként – és nem dalolva – mondtak le szabadságukról, hogy némi élelem reményében csatlakozzanak az emberi falkához, még akkor is nyilvánvaló, hogy a kutya és az ember ezer szállal kötődik egymáshoz.
Mutassatok még egy olyan állatot, ami ennyire sokoldalúan és hasznosan szolgálja az embert: egyszerre elég okos, hogy vezessen egy vak embert, elég bátor, hogy szembeszálljon egy fegyveressel, ugyanakkor elég kitartó, hogy egy természeti katasztrófa helyszínén órákon keresztül kutassa a túlélőket, és kifinomult érzékei ráadásul betegségeket és rohamokat jeleznek előre.
Mancs, a miskolci Spider Mentőcsoport kutyája minden idők egyik legjobb magyar mentőkutyája lett
Akárki akármit mond is, a kutya több, mint néhány kiló csont, bőr vagy ízletes hús. A hűség megtestesülése. A legjobb barátunk. Nem eszünk belőle, és pont.
A yulini városvezetés talán felfogta ezt (vagy megrettent a hatalmas sajtóérdeklődéstől és az ezzel járó negatív figyelemtől), és kihátrált a “hagyományápoló” fesztivál mögül. Sőt! Az elmúlt években több szigorú intézkedést is hoztak, melyek célja, hogy megtisztítsa a város utcáit az illegális húskereskedőktől és portékájuktól.
Csakhogy ez még nagyon kevés. Kutyahúsfesztivál idén is lesz, míg tavaly több mint 25 millió jobb sorsra érdemes kutya végezte ilyen-olyan formában terítéken. És nem csak Kínában.
Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán:
- Életét kockáztatja, hogy megmentse a mészárszéktől a kutyákat
- Mirelit kutyahús a szupermarketben
