Két év múlva kezdik el építeni a 25-ös főút mellett az ózdi börtönt, de már keresik a dolgozókat. Aki a fizikai és pszichológiai teszten sikerrel szerepel, egy bő féléves képzésre számíthat Budapesten, amiért már fizetés és juttatás is jár.
A tiszteknek főiskolai vagy egyetemi végzettség kell, tiszthelyettesként viszont már érettségivel is el lehet helyezkedni. Előbbiek alapbére az érvényben lévő törvények szerint bruttó 330 ezer forint, utóbbiak pedig 220 ezer forintot kereshetnek majd az ózdi börtönben.
Janiczak Dávid, az észak-borsodi város polgármestere szerint kezdetben a börtönök még nem lesznek teljesen önellátóak, ezért szükség lesz a helyi vállalkozók, beszállítók munkájára is. “Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a börtönök környékén mindig fokozott a védelem, ami kihat az adott település közbiztonságára is” – tette hozzá.
Lajtár József bv. vezérőrnagy hozzátette: az újonnan épülő börtönök országos viszonylatban két és fél ezer új munkahelyet teremtenek majd az előttünk álló években – írja a boon.hu.