nlc.hu
Aktuális
Terrorveszély: komoly fenyegetést kapott a Miss Universe

Terrorveszély: komoly fenyegetést kapott a Miss Universe

Komoly terrorfenyegetést fogalmazott meg az Iszlám Állam a Fülöp-szigeteken jövőre tervezett Miss Universe nemzetközi szépségverseny ellen.

Az Iszlám Állam egy, a közösségi médiában megjelent videóban fenyegetőzött, a felvételt valószínűleg valahol a Közel-Keleten forgatták, és pokolgép készítését mutatták be rajta, arab felirattal a következő volt olvasható: “készül a bomba Miss Universe-nek”.

A Miss Universe döntője a tervek szerint jövő januárban lesz Manilában. “Komolyan vesszük a fenyegetést” – közölte Edgard Arevalo ezredes, a hadsereg szóvivője. A hatóságok azonban még vizsgálják a felvétel hitelességét.

 A manilai hatóságok szerint nincsenek IÁ-szélsőségesek az országban, de a terrorszervezet egy korábbi videoüzenetben soraiba fogadta az Abu Sayyaf Fülöp-szigeteki iszlamista terrorszervezetet, amely hűséget fogadott az Iszlám Államnak. “Megismételjük: az IÁ nincs jelen a Fülöp-szigeteken” – tette hozzá Arevalo.

“Olyan csoportok vannak, amelyek azt állítják, hogy kapcsolatban állnak az IÁ-val, hogy pénzhez juthassanak. Így nem is túloz nagyon a terrorszervezet, amikor azt állítja, hogy IÁ-sejtek működnek a Fülöp-szigeteken, hogy bizonygassa globális tagságát” – tette hozzá az ezredes.

Eddig két alkalommal rendezték meg a Miss Universe-t Manilában, egyszer 1974-ben, majd 1994-ben. A szépségverseny győztese 2015-ben a 26 éves Fülöp-szigeteki Pia Alonzo Wurtzbach volt.

 Szerdán Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök utasította a hadsereget: semmisítsék meg az Abu Sayyafot, máskülönben az országot “megfertőzi” az Iszlám Állam és a terrorizmus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top