Aktuális

Kezdődik az iskola, kezdődnek a forgalmi dugók

Csütörtökön kezdődik az iskola, és ezzel együtt nagyobb forgalmi dugókra is újra számítani kell. Az útfelújítási munkák zöme még zajlik, és a villamospályákon is több helyütt október közepéig dolgoznak Budapesten.

Várhatóan október közepéig tart a Villányi úti és az Alkotás utcai villamospálya felújítása, ennek  során a peronokat akadálymentesítik. A BKK szerint a felújítások első üteme befejeződött, így ismét járható a Szabadság híd, a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton is közlekednek a villamosok.

Az útfelújítások október közepéig tartanak Budapesten

Az autósok még így sem egyszerű, hiszen a Fehérvári úton továbbra is egy irányban haladhat a forgalom befelé, a Mezőkövesd utcától az Építész utcáig, míg a Lecke utca és a Csurgói út között sávlezárásra kell számítani, így az iskola első napjaiban szinte biztosra vehetők a forgalmi dugók Budapest ezen területein.

A Bartók Béla utat a Csiki utcától a Szabadság híd felé lezárták, a forgalmat a befelé egyirányúsított Budafoki útra terelik. Ezek az útfelújítások is várhatóan október közepéig tartanak majd.

A villamosok menetrendjében is akad változás

A Villányi úti és az Alkotás utcai peronátépítések miatt a 17-es villamos módosított útvonalon, a Krisztina körúton át viszi az utasokat. A 61-es villamos pedig Hűvösvölgytől csak a Széll Kálmán térig közlekedik, a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni.

Szeptember első hétvégéjén, vagyis 3-án szombaton és 4-én vasárnap, a 3-as metró helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon végzett pályakarbantartási munkák miatt.

(Inforádió)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top