nlc.hu
Aktuális
Nem vették fel dolgozni, mert transznemű

Nem vették fel dolgozni, mert transznemű

Ruhaboltba jelentkezett dolgozni, de nem kapta meg a munkát, mert hiába él nőként, férfi testbe született. Nem hagyta annyiban.

Egy nyugat-magyarországi faluban élő transznemű panaszos hat éve nőként él, ennek megfelelően öltözködik és viselkedik, de nemi identitásának jogi elismerését még nem kezdeményezte. Egy közeli nagyvárosban egy ruhaboltban szeretett volna munkát vállalni. Amikor azonban a bolt vezetője meglátta férfinevet tartalmazó iratait, közölte, hogy az állásra női munkatársat keresnek, majd kinevette a jelentkezőt, miután az jelezte, hogy ő nő.

Hátrányos megkülönböztetés

A panaszos a Háttér Társaság segítségével az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, és kérte, hogy a Hatóság vonja felelősségre a céget, amiért nemi identitása miatt elutasították az alkalmazását, és ellenséges módon léptek fel vele szemben. A Hatóság igazat adott a panaszosnak abban, hogy vele szemben a munkáltató nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg, és emellett azt is megállapította, hogy a munkáltató nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést is megvalósított azzal, hogy mindenképp női alkalmazottat keresett. A Hatóság szankcióként megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, és előírta a határozat nyilvános közzétételét.

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény 2003 óta tiltja a munkáltatók, egészségügyi és oktatási intézmények, szolgáltatók számára a hátrányos megkülönböztetést és zaklatást. A törvény nemcsak a nemen és a szexuális irányultságon, de a nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést is tiltja, kifejezett védelmet nyújtva ezzel a transznemű embereknek. A Hatósághoz a korábbi években többen fordultak már nemi identitás miatti hátrányos megkülönböztetés vagy zaklatás miatt, de az ügyek eddig egyezséggel vagy elutasítással záródtak. Most először állapított meg a Hatóság ilyen jellegű jogsértést.

A transznemű emberek komoly hátránnyal küzdenek a munkaerőpiacon: a Háttér Társaság nemrégiben közzétett kutatási jelentése szerint a transznemű válaszadók 72%-a számolt be tartós (három hónapnál hosszabb) munkanélküliségről; 40%-ukat rúgták már ki munkahelyükről transznemű státuszuk miatt, és 80%-uk váltott munkahelyet a transzfób munkahelyi légkör miatt. A kutatásba bevont cégek alig több mint harmadánál (36%) van a nemi identitást nevesítő esélyegyenlőségi terv vagy antidiszkriminációs szabályzat.

hatter.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top