Aktuális

Bejelentik az idei Nobel-díjasokat

Az elkövetkező két hétben, október 3. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.

Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A hagyományoknak megfelelően csütörtökre volt várható az irodalmi kategória nyertesének kihirdetése, a díjat odaítélő Svéd Akadémia egyik tagja azonban a napokban közölte, hogy egy héttel később, október 13-án lesz a bejelentés.

Október 7-én Oslóban ismertetik a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 10-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.

Bejelentik az idei Nobel-díjasokat

A díjakat, amelyek mellé idén is 8-8 millió svéd korona jár, hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel-halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top