Bicske szélén egy göröngyös földút vezet Horváth Krisztina házához. Szerényen élnek itt a párjával, Papp Lászlóval és két kisfiukkal, akiknek nagy öröm, amikor elsuhan a gyorsvonat a kert végében. Az utca elején piros busz parkol, Kriszti buszsofőr jegyese, Laci hagyta ott, hogy két járat között beszaladjon a családjához. A fiatal asszonyka, mint mindig, most is friss friss kávéval várja párját, és közben mesélni kezd.
Busszal érkezett a szerelem
“Lacival a buszon ismerkedtünk meg, heti egyszer helyettesített a csákvári járaton, amivel hazafelé utaztam a suliból – meséli Kriszti (24), a hároméves Krisztián és a másfél éves Olivér édesanyja, aki még csak tizenhét volt, amikor a gyerekei apjával találkozott. Székesfehérvárra járt középiskolába. – Tulajdonképpen szinte mindenkivel szóba elegyedek, nem esik nehezemre idegenekkel is elcseverészni. Persze egy idő után éreztem, hogy Lacival ez több annál, és azt is, hogy a szimpátia kölcsönös.”
“Amikor beértünk Krisztiék falujába, megálltam a házuk előtt, hogy ne kelljen a megállóból kábé harminc métert sétálnia” – szól közbe nevetve Laci (53). A férfinak Kriszti és a két kisfiú a második családja, az első házasságából három gyereke született, akik már felnőttek, önálló életet élnek. “Egyébként sosem nyomultam Krisztire, tudtam, hogy még nagyon fiatal” – teszi hozzá komolyan. Kriszti megerősíti. “Nem volt más, csak beszélgettünk, viccelődtünk. De mindig egyre jobban vártam a csütörtököt, amikor Laci buszára szállhattam. És én kerestem meg őt, amikor letelt az a néhány hónapnyi helyettesítés a mi vonalunkon. A kollégája mondta el, hogy nem jön többet. Nagyon szomorú lettem. Bementem a fehérvári pályaudvarra, hogy találkozzunk.”
Laci és a kis Olivér
Emlékszem, amikor fellépett a lépcsőn – veszi át a szót Laci. – A haja az arcába hullott, én kisimítottam. Ennyi volt csak, egy mozdulat, egy sokatmondó tekintet. De talán benne volt minden. Akkor cseréltünk telefonszámot.
“Laci akkor volt negyvenhat, én tizenhét éves. De amíg nem tudtam a valódi korát, addig úgy harminckettőnek néztem. Amikor megmondta, hány éves, akkor már nem érdekelt. Bár sosem érdekelt igazán a kora. Meg a pénz sem. Voltak barátnőim, akik nem értették, miért vagyok vele, az volt az első gondolatuk, hogy ha ilyen öreg pasival járok, akkor annak biztos sok pénze van.
Én azért voltam vele, mert pont ilyen férfira vágytam, amilyen ő.”
Kriszti szülei hallani sem akartak róla, hogy egy olyan korú férfival legyen a lányuk, aki az apja lehetne. “Először eszembe se jutott titkolni, hogy Lacival járok. De amikor anyám kiakadt, a nevelőapám pedig még jobban, tudtam, hogy nem ússzuk meg bujkálás nélkül. Mert nem bírtam volna ki, hogy ne találkozzunk.”
Majdnem egy évig ment így. Barátnőkkel oldottam meg az alibit. Laci pedig biciklivel a furgonján közlekedett, hogy ne ismerjék fel a kocsijáról, ha bejön a faluba, amikor anyámék nincsenek itthon. Aztán Krisztinek elege lett a hazudozásból, egy idő után már a szökést fontolgatta. “Mondtam Lacinak, hogy készüljön fel, ha hívom, azonnal jöjjön értem. Aztán már csak az alkalmas pillanatra vártam. Nem volt sok időm, írtam egy levelet, hogy ne aggódjanak miattam, aztán telefonáltam a barátomnak.”
Laci és Kriszti
Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor megálltam Krisztiék háza előtt, ő pedig egy szál sortban, pólóban, egy retiküllel a vállán sietett ki a kapun – mosolyog Laci. – Nem volt ideje elhozni a ruháit, csak az iratait kapta fel gyorsan. Akkor ott egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy nem biztos, hogy helyesen cselekszünk. De kijött, elindultunk, aztán már nem volt visszaút. Nagyon elszánt volt, és akkor már elmúlt tizennyolc. Felnőtt nő volt, akin az látszott, hogy tudja, mit akar.
“Féltem, hogy Kriszti nem gondolja komolyan”
Lacinak a lány határozottsága ellenére nem kis fejtörést okozott az új helyzet, a felelősség. “Ha őszinte akarok lenni, bizony eltelt néhány hónap, mire megnyugodtam Krisztivel kapcsolatban – vallja be a férfi. – Attól nem féltem, hogy egyszer csak kiszeret belőlem, de azért ott bujkált bennem a kisördög, hogy feladja, vagy hogy valamelyik barátnője telebeszéli a fejét. Én biztos voltam magamban és minden lelkiismeret-furdalás nélkül kezdhettem új életet, hiszen a gyerekeim felnőttek.”
Laci 98-ban vált el a feleségétől, mind a három gyerek a férfinál maradt, ő nevelte fel őket. “Amikor Krisztivel összejöttünk, már a legkisebb fiam is elmúlt tizenkilenc. Kriszti viszont még nem fejezte be az iskolát, érettségi előtt állt, és még egy évet töltött utána szakmai képzésen (Krisztinek kozmetikus végzettsége van), amiért havonta tandíjat kellett fizetni. Nekem épp nem volt normális, állandó munkahelyem, ő pedig feladta a szülői támogatást, a kényelmét értem, a kapcsolatunkért. Reméltem, hogy kitartó lesz.”
Laci, Kriszti és a nagyobbik fiú Krisztián
A lány a nagymamájához költözött, onnan járt iskolába és dolgozni. “Több műszakban dolgoztam, de csak diákmunkát vállalhattam, amiért nem fizettek sokat – folytatja Kriszti. – Az iskolában nagyon rendesek voltak, támogattak, sokszor igazolták a hiányzásaimat, hogy ne kelljen otthagynom a sulit. Tudtak róla, hogy nincs pénzem, hogy dolgoznom kell. Mamától nem várhattam segítséget, beteg volt, és csak a szerény nyugdíjából élt, így is nagyon hálás voltam neki azért, hogy befogadott. És később Lacit is idehívta, szerette őt, és hát sokszor jól jött a férfi a háznál.”
A pár most is a nagymama házában él, a néni már nincs velük, három éve meghalt. “Sajnálom, hogy nem ismerheti a dédunokáit, biztosan büszke lenne rájuk.” Kriszti elérzékenyül, ahogy a nagymama szóba kerül, Laci veszi át a szót. “Nemcsak rájuk, rád is büszke lenne, de azt hiszem, mindig is az volt. Ahogy én is. Nem csak azért, mert óriási érzés egy ilyen fiatal, csinos nő mellett menni az utcán, hanem mert talpraesett, megnyerő, bármit elintéz.”
Nemrég autót cseréltek, azt is Kriszti intézte. “Most, hogy egy szobával bővítjük a házat, ő szerzi be az építőanyagot. Kiváló szervező, mindent meg tud oldani. A sokat látott, idős apám is azt mondta, amikor már jobban megismerte őt, hogy hagyjam rá a dolgokat, hiszen sokkal jobb ötletei, meglátásai lehetnek. Én hajlamos vagyok túlbonyolítani mindent.”
Kriszti szerint mindezt Lacinak köszönheti, ő volt az, aki a háttérből óvatosan igazgatta, okosan úgy irányította a helyzetet, hogy ő beszéljen, ha például hivatalos ügyben kellett intézkedni.
Kriszti és Laci
“Laci minden gondolata az, hogy örömet szerezzen nekem”
A lány még csak húszéves volt, amikor az első babáját várta. Akkor békültek meg a szülei is, látták, hogy Krisztiék tényleg komolyan gondolják. “Annak ellenére, hogy sokáig tiltották, tulajdonképpen hálás vagyok nekik – mondja Laci. – Az ő szerepük is elvitathatatlan, hogy ilyen csodálatos, felelősségteljes ember lett belőle. Krisztivel mindenképpen akartunk gyereket, még mielőtt betöltöm az ötvenet” – folytatja.
Amikor komolyra fordult a kapcsolatunk, bemutattam őt a gyerekeimnek. Csodálta, hogy ennyire tisztelnek, felnéznek rám, hogy ilyen jó a kapcsolatunk. És hogy reméli, a mi közös gyerekeink is ilyenek lesznek majd. Mindezt tizennyolc évesen. Arra gondoltam, milyen éretten gondolkozik a korához képest. Hogy nincs még egy ilyen nő, akiben megvannak ezek a klasszikus értékek. Felnéztem és felnézek rá, mint nőre, mint partneremre, mint a gyerekeim anyjára. És igyekszem jó férje lenni, hogy megérdemeljem.
Kriszti el is dicsekszik vele, hogy a párja folyton a kedvében jár, főz neki, gyertyafényes vacsorával várja, gyakran öleli magához. Amikor Laci napközben kiáll a busszal egy-egy órára, mindig hazajön, hogy a családjával legyen. “Imádok itt lenni velük. Hálás vagyok érte, hogy újra átélhetem mindezt. Mindent igyekszem bepótolni, ami anno, a nagyobb gyerekeimnél kimaradt. Sok mindent tudatosabban csinálok, mint régen, igyekszem tanulni a hibáimból.”
Laci, Kriszti és a gyerekek
Ahogy mondják, nem otthonülő család az övék, amikor csak tehetik, utaznak. “Ha csak egy napra a Balatonra, akkor oda, de nem telik el hosszú idő úgy, hogy ne menjünk valahová – mondja Kriszti. – A gyerekek már nagyon bírják a hosszabb utakat is, többször vittük őket Horvátországba, jártunk Montenegróban is. Már vannak bevált helyeink. Laci mindig is imádott utazni, és engem sem volt nehéz rászoktatnia. Vele jutottam el először a tengerpartra is.” A fiatal anyuka szerint ez a legfőbb szórakozásuk, és néha egy-egy éttermi vacsora is belefér.
“Egyszer-kétszer azért elcsábították a barátnői, elhívták diszkóba, még mielőtt a gyerekek születtek – szól közbe Laci, és bevallja, először kicsit félt is, hogy a csinos lánynak majd megtetszik valaki, egy korban hozzáillő fiatal srác. – Persze nem történt semmi, és biztos vagyok benne, hogy nem is fog, amíg így figyelünk egymásra. Érzem, hogy Kriszti őszinte és látom, hogy teljes valójában itt van, velem, velünk.”
Olvass még családalapítás témában az NLCafén:
- Gyerekem lesz, pedig soha nem akartam
- Nem tudom, mások hogyan csinálják, de én úgy érzem, szar anya vagyok
- A nagymamákon is múlik, hány gyereket vállalunk
