Túl élethűre sikerült az a kirándulás, amit a szegedi MigSzol nevű szervezet szervezett 25 kelet-európai cserediáknak. Az volt a terv, hogy az Észtországból, Litvániából és Szlovákiából érkezett hallgatókkal együtt végigjárják a tavalyi menekültválság helyszíneit, beszélgetnek egy aktivistával és betérnek egy bográcsos ebédre a segélyszervezet menekülttáborába. A kirándulást előre bejelentették a rendőrségen, amihez az engedélyt is megkapták.
A 15 kilométeres túra alatt a Szabadkáról Szegedre tartó vasútvonal mellett baktató diákok azonban szemet szúrtak valakinek, aki kihívta rájuk a rendőrséget. Szerencsére a kiérkező rendőrök mindent rendben találtak, így az Erasmus+ hallgatói program diákjai tovább folytathatták kirándulásukat.