Aktuális

Ebből nem csinálhatsz ügyet, te lány vagy, ez így megy – szexuális zaklatás áldozatai és sztárok emeltek szót Donald Trump ellen

Szexuális zaklatás és nemi erőszak áldozatai, valamint ismert nők láthatóak abban a videóban, amely a republikánus elnökjelölt botrányos hangfelvételére reagálva tiltakozik Trump retorikája ellen.

A videót – amelyet sajnos nem lehet beágyazni, aki szeretné megnézni, az a Creativity Online-on teheti meg – Liz Garbus dokumentumfilm-rendező jegyzi. A képsorok elején különböző nők mondják el, hány évesek voltak, amikor férfiak szexuálisan zaklatták vagy megerőszakolták őket. Közben Trump elhíresült videójából látható pár képkocka, a republikánus jelölt hangjával együtt, aki közli, hogy rámászott nőkre, illetve hogy a nőket a nemi szervüknél kell megragadni. Mindezt Rudy Giuliani, volt New York-i polgármester és idült Trump-rajongó súlyosbítja, amikor egy bevágott interjúban közli, hogy “a helyzet az, hogy a férfiak néha mondanak hasonlókat”.

Rajta kívül megjelenik Trump jelenlegi kampánymenedzsere, Kellyanne Conway is, aki egy másik interjú során azzal igyekezett megvédeni a harmadik elnökjelölti vitáját is elbukó Trumpot, hogy “ez nem az aminek tűnik, ezek csak szavak”.

Meryl Streep és Lena Dunham a demokraták rendezvényén is felszólalt korábban
Meryl Streep és Lena Dunham a demokraták rendezvényén is felszólalt korábban

“Donald Trump soha nem fogja megérteni az összefüggést a szavak és a tettek között” – mondja a videóban szereplő egyik nő. “Amkor pedig egy hatalmi pozícióban lévő férfi nyilvánosan ilyeneket mond, akkor azt üzeni a világnak, hogy oké így viselkedni.”

“Ezek nem csak szavak, ilyen minden nap történik, többször, mint gondolnád” – teszi hozzá egy másik áldozat.

“Ez nem öltözői beszélgetés, ez szexuális zaklatás” – hangzik el a videóban, mielőtt Trumpot látnánk, ahogy pódiumon állva közli, hogy az őt szexuális zaklatással vádló nők mindegyike hazudik.

“Ebből nem csinálhatsz ügyet, te lány vagy, ez így megy” – idézi egykori támadóját az egyik áldozat.

“Ez nem oké” – ezt már Meryl Streep mondja a videón, majd ugyanezt ismétlik az áldozatok és egy sor ismert színésznő, mint például Lena Dunham, Amy Schumer, Rosie Perez, Maggie Gyllenhaal és Whoopi Goldberg.

További cikkek Donald Trump botrányairól az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top