nlc.hu
Aktuális
Durva átverés! Nem létező albérleteket adott bérbe

Durva átverés! Nem létező albérleteket adott bérbe

Egy fővárosi férfi az elmúlt fél évben legalább kilenc alkalommal csalt ki pénzt jóhiszemű emberektől, ezzel több mint másfél millió forint kárt okozva nekik. A rendőrség várja az esetleges további sértettek jelentkezését.

K. László Zsolt 2016. májusa és november 16. között kilenc alkalommal tévesztett meg albérletet kereső személyeket. A férfi interneten hirdetett meg budapesti albérleteket, majd a lakás megtekintése nélkül – magát Antal Norbert 33 éves budapesti lakosnak kiadva – bérleti szerződést kötött a sértettekkel. A szerződéskötéskor kaució címén több százezer forintot kért és vett át tőlük, ezzel összesen több mint másfél millió forinttal csapta be őket. A sértetteknek a pénzért cserébe hamis kulcsokat adott át, ezt követően pedig elérhetetlenné vált számukra – számolt be a police.hu.

A rendőrök a 34 éves budapesti férfit november 16-án fogták el, amikor egy XVII. kerületi kávézóba beszélt meg találkozót egy nővel, ennek során egy ismeretlen személy felismerte őt, és értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök tetten érték K. László Zsoltot, aki ellen csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A férfit azóta előzetes letartóztatásba helyezték.

Ez is érdekelhet Megnézem

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy akinek a sérelmére hasonló módszerrel bűncselekményt követtek el, hívja a 06-1-253-2310, a 06-70-198-8530 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es “Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top