Aktuális

Egyméteres cunami követte a földrengést Japánban

Egy igen erős, 7,4-es erősségű fölrengés rázta meg Japánt, ideiglenesen leállt a fukusimai atomerőmű hűtése.

Erős, 7,4-es fokozatú földrengés volt Japán északkeleti részén, helyi idő szerint kedden reggel hat órakor. Áldozatokról vagy károkról még nem futottak be jelentések, leszámítva egy tűzesetet Ivaki város olajfinomítójában. Fukusimában a tűzoltóság közlése szerint néhányan kisebb sérüléseket szenvedtek. A rengés központja tíz kilométeres mélységben volt a tenger alatt, Fukusima prefektúra csendes-óceáni partjai közelében. A földmozgást érezni lehetett Tokióban is.

Japánban ideiglenesen leállt a Fukusima atomerőmű kiégett fűtőelemeit tartalmazó medence hűtése, de radioaktív szivárgás veszélye nem fenyeget. Röviddel később egy újabb közlemény arról számolt be, hogy a hűtést helyreállították a Fukusima Daini atomerőmű hármas reaktorának épületében. Az erőmű 2011. óta nem működik, de a fűtőelemeket ekkor is hűteni kell. Japánban jelenleg csak két atomerőmű szolgáltat áramot, és mindkettő az ország délnyugati részében van.

A tengerrengés miatt kiadott figyelmeztetést kiterjesztették Ivakiról Fukusima, Mijagi, Ivate és Aomori prefektúrákra is. Szendainál 1,4 méter magas árhullámot észleltek, máshol 80-90 centimétereseket, de jöhetnek újabbak is.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése