Aktuális

Saját tévét indít a zsidó közösség

December elsejével elindul a Heti TV, az első zsidó közösségi televízió napi adása a UPC Magyarország budapesti programcsomagjában, de később elérhető lesz a DIGI TV és a Mindig TV kínálatában is.

Zsidó közösségi televíziót indít a Beuerpress Heti TV néven, ami december elsejétől a UPC Magyarország budapesti programcsomagjában érhető el. A későbbiekben a DIGI TV és a Mindig TV is beleteszi a csomagjába.

“A magyar médiapiac bulvárosodásával szemben nem tematikus tartalommal rukkol elő a televízió, hanem sajátos szemszögből, zsidó szemüvegen keresztül mutatja be és szórakoztatja a nagyérdeműt”közölte az Origóval a Heti TV.

A televízió elindítását már egy éve tervezik, miután beszerezték az engedélyeket, leültek tárgyalni a szolgáltatókkal. Ennek eredménye lett az, hogy a budapesti UPC-ügyfelek már december elsejétől nézhetik a Heti TV-t, majd  rövidesen az Antenna Hungária Zrt. (Mindig TV) és a DIGI TV előfizetői is hozzá fognak férni a csatornához. A Magyar Telekom csak 2018-ban gondolkodik el a zsidó közösségi tévé programba emeléséről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top