nlc.hu
Aktuális
Megszólalt az erőszakos szexjelenet rendezője

Megszólalt az erőszakos szexjelenet rendezője

Megszólalt az Utolsó tangó Párizsban rendezője, aki azzal váltotta ki a mozivilág ellenszenvét, hogy híres filmje forgatásán etikátlan döntést hozott. Most tisztázni szeretné magát.

A napokban került elő újra a videó, amin a legendás rendező, Bernardo Bertolucci 1972-es ikonikus filmdrámája, az Utolsó tangó Párizsban legmeghatározóbb filmjelenének kulisszatitkairól mesélt. A riporter kérdésére elmondta, hogy az anális erőszak jelenetét a főszereplő, Maria Schneider tudta nélkül forgatták. Marlon Brandoval a jelenet forgatásának reggelén találták ki, hogy nem szólnak az akkor 19 éves lánynak a jelenet módosításáról, hogy ezzel is valós érzelmeket hozzanak ki a színésznőből. Az ötlet elérte a célját, Maria szörnyen megalázva érezte magát, soha nem tudta túltenni magát a történteken, és később nagyon megbánta, hogy nem fordult a menedzseréhez vagy ügyvédjéhez. 

Megszólalt az erőszakos szexjelenet rendezője

Bertolucci húzása felbőszítette mind a nézőközönséget, mind a filmipart, a legnagyobb sztárok egymás után adtak hangot megdöbbenésüknek, undoruknak. A hatalmas felháborodás hatására most a rendező is előállt, hogy tisztázza, pontosan mi is történt a forgatáson.

“Szeretném utoljára tisztázni azt a nevetséges félreértést, ami újabb és újabb sajtómegjelenéseket generál szerte a nagyvilágban az Utolsó tangó Párizsban kapcsán. Sok évvel ezelőtt a Cinemathèque Francaise-ban valaki a híres vajas jelenet részleteiről kérdezett. Bér részletesen elmondtam, de lehet, hogy nem elég világosan, hogy Marlon Brandóval úgy döntöttünk, nem mondjuk el Mariának, hogy vajat fogunk használni. Azt akartuk, hogy a vaj ízléstelen használata spontán reakciókat váltsanak ki belőle. Ez adja a félreértést. Valaki azt hitte, hogy Maria az erőszakról nem tudott, de ez nem igaz – magyarázta Bertolucci a Variety magazinnak. – Maria mindenről tudott, hiszen elolvasta a forgatókönyvet, ahol minden le volt írva. Az egyetlen újdonság a vaj ötlete volt, és ez, ahogy évekkel később megtudtam, nagyon bántotta Mariát – de nem a forgatókönyv szerinti erőszak.” 

“Megalázva éreztem magam, hogy őszinte legyek, kicsit mintha Marlon és Bertolucci is erőszakot tett volna rajtam” – mondta még halála előtt 2011-ben Maria Schneider a Daily Mailnek. A színésznő halálakor a rendező így nyilatkozott az ANSA hírügynökségnek: “A halála túl korán jött, nem ölelhettem meg gyengéden újra, nem mondhattam el neki, mennyire közel éreztem magamhoz, és végül nem mondhattam ki, hogy mennyire sajnálom.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top