nlc.hu
Aktuális
Így örül együtt a férjével Hosszú Katinka

Így örül együtt a férjével Hosszú Katinka

Ezt a fotót posztolta Hosszú Katinka a hatodik aranyérme után a Facebookra.

 A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú szombaton 200 méter vegyesen védte meg címét, ezzel az úszósport történetének első olyan versenyzője lett, aki egy rövidpályás világbajnokságon hat egyéni számban diadalmaskodott. Az esti programban először női 200 méter vegyesen lehetett szurkolni a magyaroknak, Hosszú Katinka a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként állt rajthoz, míg a kanadai viadalon Jakabos Zsuzsanna először döntőzhetett egyéniben. Hosszú a remek rajt után azonnal az élre állt, majd már-már szokásos fantasztikus fordulójával ellépett a mezőnytől. Az utolsó úszásnemre – gyors – majd két másodperces előnnyel fordult rá Hosszú, akinek győzelmét ezúttal sem fenyegette veszély, 2:02.90 perces idejével diadalmaskodott, míg Jakabos 2:08.95-tel nyolcadik lett.

Ezzel a fotóval ünnepelt Hosszú Katinka és a férje:

Rövid pihenő után az 50 méter hát döntőjében ugrott a medencébe Hosszú, a 7-es pályán remekül kapta el a rajtot, majd egy kiváló forduló után ezúttal is esélye volt a győzelemre, azonban végül a brazil Etiene Medeiros diadalmaskodott. Hosszú Katinka 25.99 másodperces idejével beállította saját maga országos csúcsát.

“Egy picit most már átbillentem, öt nap volt eddig, de azért a fejemben ez hosszabbnak tűnt. Nem is az úszás volt igazán fárasztó, hanem hogy minden egyes számra külön fel kellett készülni, két-három órával a kezdés előtt már itt voltunk az uszodában, éjfél körül értünk vissza a szállodába, a reggel hetes busszal pedig jöttünk is vissza. Nagy kihívás volt ennyi számban úszni, az a holnapi egy már könnyen fog menni, nagyon élveztem” – értékelt az M4 Sport helyszíni riporterének Katinka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top