nlc.hu
Aktuális
M3 buszbaleset: meghalt a kórházban az egyik súlyos sérült

M3 buszbaleset: meghalt a kórházban az egyik súlyos sérült

Meghalt a szombat éjjeli súlyos buszbaleset egyik sérültje. Vele együtt négyen hunytak el az M3 autópálya Mezőkeresztes és Mezőkövesd közötti szakaszán történt ütközésben, miután az autóbusz irányíthatatlanná vált, és felborult.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az M1-et arról tájékoztatta, két középkorú nőt szállítottak a buszbalesetet követően életveszélyes sérülésekkel a kórházukba. Mindkét asszonyon több órás műtétet végeztek vasárnap. Állapotuk stabilizálódott, az intenzív osztályra helyezték őket. Az egyik nő ugyanakkor más kísérő betegségekben is szenvedett, amelyek súlyosbították a balesetben szerzett sérüléseket. Az asszony sajnos az éjszaka folyamán meghalt.

A baleset helyszínéről tizenkilenc embert szállítottak a miskolci kórházba. Többségük könnyebb sérülést szenvedett.

A halálos baleset szombaton éjfél előtt történt az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Janasóczki Attila tájékoztatása szerint a balesetet követően több másik autó rohant a felborult autóbusznak, majd egymásnak. Összesen kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán jármű is volt.

A felborult autóbuszt a debreceni Grand Tours utazási iroda üzemeltette, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak. Hárman a helyszínen meghaltak, több tucatnyian megsérültek. Az M3-as autópályán elrendelt útzárat csak vasárnap délután oldotta fel a rendőrség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top