nlc.hu
Aktuális
Ekkor kell kitenni a karácsonyfákat az utcára

Ekkor kell kitenni a karácsonyfákat az utcára

Az ünnepeket követően a karácsonyfákat minden évben díjmentesen gyűjtik össze, és szállítják el a közterület-fenntartó vállalatok munkatársai. Januárban is sor kerül az ingyenes szemétszállításra, viszont nem mindegy, mikor rakjátok az utcákra a karácsonyfákat. Ha későn helyezitek ki, könnyen lehet, hogy már nem viszik el a fát.

Újév napján 350 ember takarította az utcákat Budapesten a szilveszterezők után. Tapasztalataik szerint évről évre csökken a szilveszteri hulladék mennyisége. Tavaly még 150 köbméternyit gyűjtöttek be, idén ez valamivel több mint 130 köbméterre csökkent.

A szilveszteri takarítást a karácsonyfák begyűjtése követi a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt-nél. A fákat a szemétszállítók minden évben vízkeresztkor szedik össze, ezért akár már ma is lebonthatjátok, és kihelyeztetitek a karácsonyfát az utcára, de várhattok is vele még három napot. Vízkereszt ugyanis január 6-ra, péntekre esik.

A közterület-fenntartó vállalatnál azt javasolják, érdemes legkésőbb előző este kitenni az utcára a fákat, amelyeket mindenképpen úgy kell elhelyezni, hogy azok se az autós, se a gyalogosforgalmat ne akadályozzák.

Január 6-ától indítják a fenyőgyűjtő járatokat, amelyek ingyenesen és kifejezetten a karácsonyfákat gyűjtik össze. Kerületenként több gyűjtőpontot is kialakítanak, ahonnan szintén elszállítják a fenyőket. Viszont ha későn rakjátok ki, már nem biztos, hogy elviszik  tudta meg az Inforádió.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top