nlc.hu
Aktuális
Ekkor dobhatjuk el a lakcímkártyát

Ekkor dobhatjuk el a lakcímkártyát

Az idei év második felétől sok mindent intézhetünk majd lakcímkártya nélkül, ha már rendelkezünk e-személyivel.

Várhatóan a második félévben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa, azaz e-kártyája van – írja a Magyar Nemzet.

A lap érdeklődésére a Belügyminisztérium azt közölte: a lakcímadatok rögzítésére várhatóan 2017 második felében lesz lehetőség.

A lakcímkártya elhagyásához viszont arra is szükség van, hogy a fogadó fél, vagyis az adott hivatal vagy piaci szolgáltató rendelkezzen olyan kártyaolvasóval, amellyel kinyerhetőek az adatok. A tárca közlése szerint az okmányirodák és a kormányablakok mindegyikét felszerelték már okmányolvasóval, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelenleg 450 ilyen eszközt használ. Az egészségügyben 300 leolvasót adtak át, de a Belügyminisztérium közlése szerint az egészségügy kilencvenezer eszközt szerez be a közeljövőben.

Kérdés ugyanakkor, hogy például a postán vagy a banki ügyintézésben mikor teszik kötelezővé a kártyaolvasók beszerzését és használatát. Ameddig ez nem történik meg, addig nem lesz végleg eldobható a lakcímkártya sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top