Aktuális

Biztonsági övet tesznek a bevásárlókocsikba

Egyelőre csak teszt jelleggel és egyelőre csak az Aldiban. De úgy tűnik, megvalósulhat az ötlet, hogy biztonsági övet szereljenek a kicsik védelmében a bevásárlókocsikba. Jó ötlet?

Bejelentette az Aldi, hogy kísérleti jelleggel biztonsági övet helyez a bevásárlókocsik gyermekülésébe az angliai Chelmsfordban. A tesztidőszak végén eldöntik, hogy bevezetik-e az újítást minden üzletükben.

A biztonsági övek lehetséges használatáról azt követően határoztak, hogy egy anya online petíciót indított, amelyben követelte, hogy az Aldi változtasson a bevásárlókocsik gyermekülésén, mert a gyereke kiesett belőle. A nő azt állítja, egyetlen pillanatra fordított hátat a bevásárlókocsinak, amikor kisfia kiesett az ülésből, fejjel a kemény padlóra. A kampány során kiderült, más anyákkal is történt hasonló eset.

Az Aldi helyi területi igazgatója azonnal reagált, és bejelentették, az áruházlánc kísérleti jelleggel biztonsági övet szerel a kocsik gyermeküléseibe. A hírt szerdán az üzletlánc szóvivője is megerősítette. A tesztidőszak pedig máris megkezdődött – írja a Pénzcentrum.

Az angliai Chelmsfordban biztonsági övet szerelnek a bevásárlókocsikba

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top