nlc.hu
Aktuális
Minden rekordot megdöntöttek a karácsonyi adományok

Minden rekordot megdöntöttek a karácsonyi adományok

Minden eddiginél többen segítettek a rászorulóknak 2016 végén. Rekordösszegű karácsonyi adomány gyűlt össze, így még a határon túli magyaroknak is tudnak segíteni.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség országos adventi pénzadománygyűjtését 2016-ban elindították. És annak ellenére, hogy még tart az adományok összegzése, máris elmondható, hogy minden korábbinál többen és nagylelkűbben adakoztak decemberben.

Az összeg kisebb részét az olyan karácsonyi segélyakciókra fordították, mint az ételosztás, a tűzifaprogram és a gyermekrendezvények. A pénz nagyobb részéből a szervezet egész éves munkáját fedezik, de a felajánlásokból konkrét fejlesztéseket is elindítanak.

A Katolikus Karitász több tízezer családot segített karácsonykor.  A Tárjátok ki a szíveteket! adventi adománygyűjtésben 35 millió forint-, több mint 100 tonna játék-, eszköz- és élelmiszer-felajánlás gyűlt össze. A karitász karácsonykor több mint 15 ezer rászoruló családnak küldött élelmiszercsomagot és ajándékokat, emellett ezer otthonba fenyőfát juttattak el. A felajánlásoknak köszönhetően a szervezet a határon túli magyar rászorulóknak is tudott adományozni.

December 18-án 261 millió forint értékű adomány gyűlt össze a Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akcióban, amely 2016-ban a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta. A Nyilas Misi-pakk nevű kezdeményezésben 6500 cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze. Az adományok többségét már kiszállították a gyermekotthonokba, nagycsaládosoknak, a nevelőszülő-hálózatban nevelkedő gyermekeknek és más rászorulóknak – írja a Magyar Idők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top