Aktuális

Narnia helyett a börtönbe vezetett a szekrény

Kedden elfogta a debreceni rendőrség azt a férfit, akit egy babakocsi kifosztásával gyanúsítanak. A tolvaj megpróbált elbújni a rendőrök elől, de azok felfedezték a búvóhelyét.

Elkapta a rendőrség T. Istvánt, akit egy budapesti sportüzletben elkövetett lopással gyanúsítanak. A bolt biztonsági kamerájának felvételén jól látszik, ahogy egy férfi odaguggol egy babakocsi mellé és kiemel belőle egy táskát. A férfiben a rendőrök a debreceni T. István ismerték fel, majd beazonosították a lakóhelyét is, ahol január 10-én fel is keresték.

A rendőröknek István élettársa nyitott ajtót, és tagadta, hogy a férfi a lakásban lenne. A rendőrök erről inkább a saját szemükkel győződtek meg, és egy szekrény mögé bújva meg is találták T. Istvánt, akit elfogtak, őrizetbe vettek, és gyanúsítottként kihallgattak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 49 éves férfi ellen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top