nlc.hu
Aktuális
Az út közepén verekedett össze egy társaság a Jászai Mari téren – videó

Az út közepén verekedett össze egy társaság a Jászai Mari téren – videó

A rendőrséghez szombatról vasárnapra virradóan, 1 óra 11 perckor érkezett bejelentés a verekedőkről. Mind a négyüket kórházba kellett szállítani könnyebb sérülésekkel.

A videót, melyen jól látszik, hogy az egyik kocsma előtt többen összeverekednek, a 444 kapta. A felvételen egyébként az is jól látszik, hogy a bunyó nem sokkal később az úttest kellős közepén folytatódott.

Az esettel kapcsolatban a Budapesti Rendőrfőkapitányság azt mondta, január 15-én, 1 óra 11 perckor érkezett hozzájuk bejelentés arról, hogy egy társaság összeverekedett a Jászai Mari térnél. A rendőrség 12 perc alatt érkezett a helyszínre, ahol kiderül, négy fő – egy előzetes szóváltás után – összeverekedett.

Mind a négyüket kórházba kellett szállítani könnyebb sérülésekkel, gyanúsítotti kihallgatásuk pedig jelenleg is folyik. Csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indul ellenük eljárás.

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top