Aktuális

Hattyúkat ölt a madárinfluenza Erdélyben

Már Erdélyt is elérte a madárinfluenza, öt fekete hattyú tetemében mutatták ki a vírust Marosszentkirályon. Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be.

Megjelent a madárinfluenza Erdélyben is, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság öt elhullott fekete hattyú tetemében mutatta ki a madárinfluenza-vírus jelenlétét. Védekezés gyanánt Marosszentkirály tíz kilométeres körzetében, 24 településen – köztük Marosvásárhelyen – vezettek be óvintézkedéseket. 

A madárinfluenza miatt ezeken a településeken mostantól

  • tilos a baromfit nyílt vizekre kiengedni, 
  • tilos olyan tavakból, folyóvizekből itatni, amelyekhez a vadon élő madarak is hozzáférnek, 
  • a libákat és kacsákat lehetőség szerint el kell különíteni a többi háziszárnyastól, 
  • a baromfit fedett helyen kell tartani, 
  • a baromfiudvarba egyetlen ember járhat be, akinek kilépéskor lábbelit kell váltania.

Romániában november végén mutatták ki először a H5N8-as típusú madárinfluenza-vírust egy Konstancán (Constanta) elhullott hattyú tetemében. Azóta a Kárpátok karéján kívül fekvő megyékben több helyütt is megjelent a kórokozó, többnyire vadon élő madaraknál. A Bukaresttől északra fekvő Prahova megyében, Tomsani községben a polgármester háztáji gazdaságában háziszárnyasok is megbetegedtek január elején, ezért itt már több tucat baromfit le is öltek a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza tavaly ősszel bukkant fel a földrészen, és a fertőzésveszély tavaszig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.

A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése